Meg kell állítani az ukrajnai harcokat

A Kárpátok régióján belüli kapcsolatok erősítését, valamint a Kárpáti-medencei államok geopolitikai fontosságát hangsúlyozta Borbély László, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke szerdán a Kárpátok Európája című konferencián a lengyelországi Krynicában.

Borbély László felszólalásában rámutatott: olyan feszültségi gócok alakultak ki Románia körül, főként Ukrajna területén, amelyek naponta követelnek emberáldozatokat.

„Minden felelős politikus ki kell álljon a béke mellett, szerepet kell vállaljon abban, hogy Oroszország agressziója háttérbe szoruljon. Ezekre a célokra minden politikai és diplomáciai eszközt ki kell használni” – fogalmazott Borbély. Hozzátette, fontos szerepet lát el az aktuális nemzetközi eseményeket érintő, napokban zajló walesi NATO-csúcs, a Kárpát Konvencióban jelen levő államok szerepe és felelőssége megnő, egyrészt mivel közülük többen is az Európai Unió és a NATO keleti határait képezik, másrészt pedig mivel többségük igencsak exponált a régióban.

„A konferencia résztvevői egyöntetűen szolidaritásukat fejezték ki Ukrajnával szemben, továbbá arra kérték fel a Kárpát Konvenció parlamentjeit, hogy a következőkben közösen hallassák hangjukat az Európai Unión és a NATO-n belül is. A jelenlevők ellenzik Oroszország agresszivitását, a régión belüli stabilitás helyreállását szorgalmazzák, ezt egy Nyilatkozatban is rögzítették” – tájékoztat Borbély László.

A találkozón jelen volt Marek Kuchcinski, a szejm, a lengyel parlament alsóházának alelnöke, Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, Hörcsik Richárd, a Magyar Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának elnöke, valamint több ukrajnai, lengyelországi, szlovákiai, csehországi, szerbiai és fehéroroszországi parlamenti képviselő és bizottsági vezető.

Kitekintő / Maszol.ro - sajtóközlemény

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »