A berlini külügyminiszteri egyeztetésen egyes kérdésekben volt előrelépés

Egyes kérdésekben történt előrelépés az ukrán válság rendezését célzó, az ukrán, az orosz, a német és a francia külügyminiszter részvételével megtartott berlini tárgyalásokon – közölte hétfőre virradóra a tanácskozás után Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter, mellőzve a részleteket.

Az éjszakába nyúló ötórás egyeztetésről a német külügyek vezetője szűkszavú tájékoztatást adott.

„Nehéz tárgyalásokat folytattunk, úgy gondolom azonban, hogy egyes kérdésekben előrelépés történt” – fogalmazott Steinmeier. Hozzátette: a tárgyalásokon a harcok leállításáról és a polgári lakosság humanitárius megsegítéséről volt szó. A berlini politikus szerint a külügyminiszterek tájékoztatják a berlini megbeszélésekről országaik vezetőit, és hétfőn vagy kedden eldől, hogyan folytatják a párbeszédet.

Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter twitteres bejegyezésében arra utalt, hogy a berlini tárgyalások kézzelfogható eredmények nélkül értek véget. Mint fogalmazott, „nem lehet szó kompromisszumról olyan helyzetben, amikor egy országnak át kell lépnie saját vörös vonalát (tűréshatárát)”.

„Ukrajna ezt nem tette meg. Érezte partnerei támogatását” – közölte Klimkin. Szerinte rendkívüli nehéz tárgyalások folytak öt órán át, de többszörösen öt órát kellene tárgyalni ahhoz, hogy elmozdulás történjék.

A kelet-ukrajnai válság politikai megoldására tett eddigi kísérletek mind sikertelenek voltak, a békés rendezéséről szóló áprilisi genfi és a hasonló júliusi berlini megállapodás sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Enyhülés és fegyverszünet helyett tovább mélyült a válság. Vasárnap Pavlo Klimkin katonai támogatást kért a NATO-tól és az EU-tól az oroszbarát szakadárok elleni harchoz.

Steinmeier: újra kell indítani a politikai rendezés folyamatát

Újra kell indítani az ukrán válság politikai rendezésének folyamatát és ki kell dolgozni a tartós fegyvernyugváshoz elvezető út tervét – közölte a német külügyminiszter vasárnap Berlinben még az ukrán, az orosz és a francia külügyminiszterrel kezdett tárgyalás előtt.

Frank-Walter Steinmeier szerint a kelet-ukrajnai fegyveres összetűzéseket elszenvedő polgári lakosság megpróbáltatásai miatt érthető, hogy jelenleg elsősorban a humanitárius helyzetre irányul a figyelem, de „nem szabad elhanyagolni a politikai rendezés lehetőségeinek keresését”, mert az a veszély fenyeget, hogy a konfliktus résztvevői a válság „mind mélyebbre húzó spiráljába” kerülnek.

„Új politikai impulzusokra van szükség” – hangsúlyozta a német külügyminiszter a négyoldalú tanácskozás előtt kiadott közleményében, hozzátéve, hogy ki kell dolgozni „a tartós fegyverszünet útitervét és a hatékony határellenőrzés kereteit”.

Steinmeier az általa kezdeményezett tanácskozás előtt még egy sajtónyilatkozatot is tett, kiemelve, hogy a folyamatok alapján akár az is előfordulhat, hogy közvetlen összeütközésbe kerül az ukrán és az orosz hadsereg, amit „mindenképpen el kell kerülni”.

A válság politikai megoldására tett eddigi kísérletek sikertelenek voltak, a békés rendezéséről szóló áprilisi genfi és a hasonló júliusi berlini megállapodás sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. „A mai hírek is azt mutatják, hogy távol vagyunk a konfliktus lezárásától. Továbbra is halnak meg emberek, nincs tűzszünet és nagyon messze vagyunk a politikai rendezéstől” – mondta Frank-Walter Steinmeier.

Április közepén Genfben az Egyesült Államok, Oroszország, Ukrajna és az EU kötött megállapodást, az aláírók felszólították az ukrajnai konfliktusban érintett feleket, hogy mondjanak le az erőszakról, megfélemlítésről és provokációkról. Követelték az illegális fegyveres csoportok lefegyverzését és a megszállt épületek kiürítését, és megállapodtak abban, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői missziója vezető szerepet vállal a rendezésben.

Július elején a német, az ukrán, az orosz és a francia külügyminiszter tárgyalt Berlinben az egyre súlyosabb kelet-ukrajnai helyzet rendezéséről. Frank-Walter Steinmeier és Pavlo Klimkin ukrán, Szergej Lavrov orosz és Laurent Fabius francia külügyminiszter mindenekelőtt abban állapodott meg, hogy az EBESZ-misszió feladatát kiterjesztik az ukrán-orosz határ megfigyelésére. Az orosz és az ukrán külügyi tárca vezetője továbbá megegyezett arról, hogy az EBESZ által felügyelt, tartós fegyvernyugvás elérése céljával tárgyalásokat kezdenek a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok bevonásával.

Enyhülés és fegyverszünet helyett azonban tovább mélyült a válság.

A vöröskereszt száz tonna ukrán segélyt osztott szét tíz városban

Csaknem száz tonna ukrán humanitárius segélyt osztott szét a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) tíz kelet-ukrajnai városban – közölte vasárnap este a genfi székhelyű szervezet.

Az ICRC tájékoztatója szerint az ukrajnai vöröskereszt közreműködésével két nap alatt osztották szét az ukrán konvojjal továbbított segélyeket. A Kijev által szervezett segélyt – élelmiszert, főként gyümölcsöt és zöldséget – több mint húszezer ember kapja meg a többi között a Luhanszk megyei Sztarobilszk, Liszicsanszk és Szeverodonyeck városokban.

Az orosz média az ICRC tájékoztatójához hozzáfűzi, hogy Oroszország öt nappal ezelőtt kétezer tonnányi élelmiszert, orvosságot és háztartási cikket továbbított Ukrajnába mintegy 270 kamionnal. A teherautók jelenleg is az ukrán határnál vesztegelnek, és egyelőre nem kezdődött meg a szállítmányok vámvizsgálata sem, holott az ICRC már vasárnap reggel arról tájékoztatott, hogy az orosz és az ukrán határőrök és vámőrök megállapodtak az orosz segélykonvoj egy részének átvizsgálásáról.

Két nappal az orosz konvoj elindítása után Kijevben is bejelentették, hogy segélyt küldenek az ország keleti, háború sújtotta részébe. Az ukrán hatóságok akkoriban arról tájékoztattak, hogy Kijevből, Harkivból és Dnyipropetrovszkból 75 teherautó indult útnak a válságövezetbe mintegy 800 tonnányi segélyszállítmánnyal.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »