A NAÜ vezetője együttműködőnek mondja Iránt

Amano Jukija, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója vasárnap iráni látogatásán elismeréssel szólt arról, hogy Teherán teljes együttműködési készségét hangoztatta az atomprogramjáról folyó tárgyalások legfontosabb kérdéseiben.

Haszan Róháni iráni elnök ugyanakkor leszögezte, hogy Irán nagy hatótávolságú rakétákkal kapcsolatos programjáról nem lehet szó semmilyen szintű tárgyaláson, semmilyen ürüggyel.

„Irán rakétaprogramja nem tárgyalás tárgya” – mondta Róháni Jukijának. Hozzátette azonban, hogy Irán kész együttműködni a NAÜ-vel, hogy az meggyőződhessen, polgári atomprogramjában nincs katonai rész. Mint mondta, Irán védelmi doktrínájában nincs helye tömegpusztító fegyvernek.   

Jukija rövidnek, de hasznosnak értékelte látogatását.

Február óta hat tárgyalási forduló zajlott le Teherán és a hatok (az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország) között Irán atomprogramjáról. Júliusban a két fél november 24-ig adott haladékot egy végleges egyezmény megkötésére. Erről a tárgyalások még az ENSZ-közgyűlés szeptember 16-i megnyitása előtt elkezdődnek.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »