Ülésezett a Kárpátaljai Magyar Kerekasztal előkészítő bizottsága

A Kárpátaljai Magyar Kerekasztal előkészítő bizottság 2014. augusztus 8-án Beregszászban lezajlott ülésén döntés született arról, hogy ősszel újra összehívásra kerül a Kerekasztal, melynek témája: „Hogyan tudjuk – magyar civil szervezetek, alapítványok, történelmi egyházak, önkormányzatok – közösen megoldani a magyar közösséget érintő problémákat?”

Emlékeztetőül: 2014. március 28-án ült össze először a Kárpátaljai Magyar Kerekasztal, ahol a kárpátaljai magyar civil szervezetek és történelmi egyházak képviselői közös nyilatkozatot fogadtak el a magyar közösséget érintő aktuális kérdésekről.

Az előkészítő ülésen döntés született továbbá arról, hogy a résztvevő szervezetek mindent megtesznek azért, hogy a jelenlegi feszült helyzetben, a kárpátaljai magyar közösségben hamis információk ne terjedjenek, elkerülve a felesleges pánikkeltést.

A részleges mozgósítással kapcsolatban, vagy bármilyen, a kárpátaljai magyar közösség egészét érintő ügyben jogsegélyszolgálat hálózatot hoznak létre, amihez kárpátaljai jogi végzettséggel rendelkező személyek jelentkezését várják a [email protected] e-mail címre.

Egyben kérnek mindenkit, ha bármi jogsérelem éri, vagy jogi segítségre van szüksége, mielőbb forduljon a jogsegélyszolgálathoz.

Kitekintő / Kárpátinfo.net

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »