Hivatalos: Johannis a jobboldali pártszövetség államfőjelöltje

Hivatalosan is eldőlt, hogy a Nemzeti Liberális Párt elnökét, Klaus Johannist indítja az őszi államfőválasztáson a Keresztény-Liberális Szövetség (ACL). Ezt maga a jelölt jelentette be hétfőn, a Demokrata Liberális Párt (PDL) vezetőjével, Vasile Blagával közösen.

A bejelentés nem volt meglepetés, mert az már korábban kiszivárgott, hogy a nagyszebeni polgármestert hozták ki esélyesebbnek az ACL két pártja által megrendelt felmérések a PDL jelöltjével, Cătălin Predoiuval szemben.

Vélhetően legfontosabb ellenjelöltjére, Victor Pontára utalva kijelentette: nem lehet hatékony a romániai közigazgatás, ha az ország élén egy korrupt elnök áll, akit csak pártja „kiskirályainak” kiszolgálása vezérel.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »