Még mindig léteznek bukaresti csatorna-lakók

Bukarest utcái alatt a Ceausescu rendszer életben maradt árváiból elképesztő kommuna alakult ki. A román főváros forgataga alatt a csatornarendszerben kialakított helységekben több százan élnek összezsúfolva, hőségben, tomboló zenében kis fekete szipus zacskók és tűk társaságában.

Paraic O’ Brien és Jim Wickers – a Channel4 riporterei – két hónappal ezelőtt egy tudósítás erejéig betekintést engedett ebbe a különös világba, ahol a férfiak, nők és gyermekek 80 százaléka AIDS-es és legalább fele tuberkulózisban szenved. 

A senki gyermekei

E furcsa társadalom létrejötte egyenesen Ceausescu nemzetépítő tevékenységéből fakad. Ceausescu céljai között szerepelt többek között az, hogy növelje Románia népességét, ezért betiltotta a fogamzásgátlást. Ennek eredménye lett a túlzsúfolt árvaházak sora, ahol a gyerekek embertelen körülmények között próbáltak életben maradni. A rezsim bukása után 50 ezer árva sorsát kellett megoldani.

A 90-es évek közepén az árvaházi körülmények egyre nagyobb figyelmet kaptak a nemzetközi szervezeteknél és a médiában is. Programok indultak a 18. évüket betöltött, árvaházat elhagyni köteles fiatalok felkarolására. Új törvény is született, ami kimondta, hogy két évnél fiatalabb gyereket nem szabad árvaházba adni. Ezzel valamelyest visszaszorult az árvák száma, de mi lett a Ceauesescu rendszer elveszett gyerekeiből? A túlélők egy része visszahúzódott Bukarest utcái alá. Az otthonukat jelentő földalatti csatornarendszer szintén a megbuktatott diktátor találmánya. 

„Furcsa kombinációja ez a hajléktalan és a drogfüggő életmódnak”

A csatornarendszerbe már a lejutás sem egyszerű. A riporterek négykézláb lavíroztak a szűk átjárókon egészen a ”főnökig”, aki tetoválásokkal és láncokkal a testén épp a napi üzletet bonyolítja. Mindenki Bruce Lee, a csatornák királya néven ismeri őt, aki az itt élők drogszállítója és vezetője is egyben. A közösségben ”apának” is szólítják. Annak ellenére, hogy ő a drogellátó és a felszínen meglehetősen agresszív (kitiltották Bukarest területéről, így gyakorlatilag folyamatosan szökésben van), személye nem egyértelműen negatív.

A korábbi utcai harcos Bruce maga is a csatornában nőtt fel, anyja három nappal születése után dobta el magától. A Channel4 riporterei által készített filmben elmondta, hogy Ceausescu bukása az ő bukását is jelentette. Saját közösségét a társadalom legalsó szintjét képező „söpredéknek” írja le, amit megpróbál megszervezni, hogy létrehozzon egy önellátó családot és hogy visszaadja a saját magukba vetett hitüket. Ezen felül megvédi a gyerekeket a szexuális atrocitásoktól és fedelet ad a kitaszított drogfüggőknek.

A riportban többek között felbukkan még két 17 éves fiatal, akik néhány éve már a közösség tagjai. Egyikük Nicu, aki a túlzott drogfogyasztás következtében 12 évesen megállt a fizikai fejlődésben. Kicsi Nicu, az itt élők nagy részéhez hasonlóan AIDS-ben szenved és ”már csak” az itt igen népszerű Aurolack nevezetű festék szippantásának hódol. A film harmadik sokkoló sorsú szereplője Catarina. A lány sebekkel a nyakán néhány mondatban mesélte el, hogyan jutott el a csatornáig. 

Két héttel a riport megjelenése után a Channel4 csapata visszatért a helyszínre, ugyanis Catarina, az AIDS által okozott szívelégtelenségben elhunyt. A lány a szociális munkások kérésére sem akart kórházba menni, ott akart meghalni, ahol élt, a csatornarendszerben. A riporterek részt vettek a temetésen, ahol újabb és újabb tragikus részletek kerültek napvilágra nem csak a fiatalon elhunyt lány, hanem a közösség életéről is.

Catarina esete megfogalmazta a kérdést Paraic O’ Brian fejében: a halál az egyetlen kiút Románia csatornáiból? 

Perje Zsófia

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »