EP-képviselők a nemzeti kisebbségek védelmét kérik Junckertől

Európai parlamenti (EP-) képviselők egy csoportja csütörtökön levélben kérte Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság megválasztott új elnökét, hogy a nemzeti kisebbségek védelmével külön erre hivatott szakember foglalkozzon a november elsején hivatalba lépő új összetételű testületben – közölte az MTI-vel a levélírók egyike, Nagy József, a szlovákiai Most-Híd nevű szlovák-magyar párt EP-képviselője, aki a jobbközép, kereszténydemokrata irányzatú Európai Néppárt frakciójában foglal helyet.

Nagy József tájékoztatása szerint most van „alakulófélben” az EP kisebbségi frakcióközi munkacsoportja. A képviselők ennek kapcsán fogalmazták meg Junckerhez intézett kérésüket.

Üdvözölték az új bizottsági elnök azon szándékát, hogy alapjogokkal foglalkozó EU-biztost is ki akar nevezni az általa vezetendő testületbe. Egyben felszólították Junckert, hogy az alapjogi biztos kabinetjében kapjon helyet olyan tisztviselő, aki kifejezetten a kisebbségvédelemért lenne felelős.

A képviselők felhívták az új bizottsági elnök figyelmét arra: a nemzeti kisebbségek ügyének összemosása más kisebbségek problémáival azt eredményezte, hogy számos őshonos kisebbség helyzete mára rosszabb lett az Európai Unióban.

Nagy József kezdeményezése nyomán a levélben hivatkoztak az EU-intézményrendszertől teljesen különálló, strasbourgi székhelyű Európa Tanácsnak (ET) a nemzeti kisebbségek helyzetével és jogaival foglalkozó határozatára is. A Most-Híd EP-képviselője az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában azon meggyőződését hangoztatta, hogy a szóban forgó ET-dokumentum jó alapul szolgálhat az uniós kisebbségvédelmi rendszer kidolgozásához.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »