Ferenc pápa is segített a püspök gyilkosainak kézrekerítésében

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek Argentínában pénteken két, egykori magas rangú katonát egy rendszerellenes püspöknek a katonai diktatúra idején, 1976-ban elkövetett meggyilkolásáért. Az elmarasztaló ítéletet részben az tette lehetővé, hogy most először a Vatikán is archív anyagokat bocsátott az igazságszolgáltatás rendelkezésére.

    Enrique Angelellit, La Rioja tartomány püspökét 1976 augusztusában ölték meg, amikor éppen hazafelé igyekezett két – szintén meggyilkolt – pap temetéséről. A hatóságok annak idején azt állították, hogy Angelelli közúti baleset áldozata lett, és hosszú időn át így is kezelték az ügyet, jóllehet a helyi lakosság mindvégig meg volt győződve arról, hogy merénylet történt. 

    Az ügyet a bíróságon csak 2010-ben kezdték újra vizsgálni, miután Angelelli egyik volt kísérője egy nyilatkozatban megerősítette, hogy autójukat letérítették az útról. 

    A most hozott ítélet szerint a püspök megölésére a jelenleg 87 éves Luciano Menendez tábornok adott parancsot. A másik magas rangú tiszt, Luis Estrella (aki most 81 éves) a bíróság szerint szintén közreműködött a gyilkosságban. 

    A Vatikánból érkezett – Ferenc pápa utasítására átadott – anyagok tanúsága szerint Angelelli a katolikus egyház központjába küldött leveleiben többször panaszkodott arról, hogy az országot uraló hadsereg utasítására a rendőrség rendszeresen zaklatja az egyházi embereket. 

Az argentínai katonai diktatúra idején (1976-1983) becslések szerint mintegy 30 ezer embert öltek meg. Százas nagyságrendű volt az eltűnt vagy meggyilkolt egyházi emberek száma is. A katolikus hierarchiát ugyanakkor sokszor érte az a vád, hogy cinkos módon hallgatott a junta bűneiről. Az időközben pápává választott Jorge Mario Bergoglio is kapott régebben olyan bírálatokat, hogy a diktatúra idején nem tett eleget a politikai üldözöttekért. A róla készült legutóbbi életrajzokból azonban már az derül ki, hogy a jezsuiták argentínai provinciálisaként Bergoglio számos kormányellenes ember életét mentette meg. Angelelli figyelemfelhívását követően a mai pápa közbeavatkozása mentett például meg három papnövendéket attól, hogy – állítólagos marxista nézeteik miatt – ők is a hatóságok halálbrigádjának áldozataivá váljanak.

MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »