Nem lehet újratemetni Nyírőt Erdélyben

Jogerős döntés született Nyirő József újratemetésének ügyében: a marosvásárhelyi táblabíróság jóváhagyta a Hargita megyei törvényszék ítéletét, amely két évvel ezelőtt semmisnek nyilvánította a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal által kibocsátott temetkezési engedélyt – írja a Krónika.

A Hargita megyei törvényszék 2012-ben elfogadta a prefektus keresetét, és formai okok miatt semmisítette meg az engedélyt.

Mint írtuk, az emigrációban elhunyt Nyirő József erdélyi író 2012. május 27-ére tervezett székelyudvarhelyi újratemetése a városháza által kiadott temetési engedély formai hibája miatt elmaradt. A szervezők – az Országgyűlés Hivatala és a Székelyudvarhelyért Alapítvány – közölték, hogy az író végakaratának teljesítésére egy későbbi időpontban, a román törvényeknek maradéktalanul eleget téve kerül sor.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »