Elkezdődött: szélsőségek árnyékában választ Európa

Eldördült a startpisztoly, a briteknél és a hollandoknál már megkezdődtek az európai parlamenti választások. A szélsőjobboldal és a szélsőbaloldal előretörésével minden eddiginél polarizáltabb Európai Parlament állhat fel. Túlzás lenne attól tartani, hogy emiatt lebénul majd az Európai Unió döntéshozatala, de az erőviszonyok átrendeződése mindenképpen súlyponteltolódásokhoz vezethet. Parlamenti matematika és szélsőséges frakció-tippmix.

Ma reggel megkezdődtek az európai parlamenti választások, mégpedig két olyan tagállamban, ahol nagy támogatottsággal rendelkeznek az euroszkeptikus, idegenellenes pártok. Hollandiában és Nagy-Britanniában turbulens kampányfinist produkáltak ezek az unióellenes szerveződések: Geert Wilders, a holland Szabadságpárt (PVV) vezetője kedden még uniós zászlót szabdalt, a brit Nigel Farage pedig lemondta részvételét pártja, a UKIP (Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja) rendezvényén, ahol összetűzés alakult ki a szervezők és a kisebbségek védelmében fellépő aktivisták között. Mindkét párt a gyűlöletbeszéd határán kampányolt: Wilders márciusban a marokkóiakra tett megjegyzésével verte ki a biztosítékot, Farage múlt héten pedig arról beszélt: bármelyik brit joggal aggódhat, ha a szomszédjába „románok egy csoportja” költözik. Mindketten EU-destruktívak, többek között nekik köszönhetően épült a köztudatba a Nexit és a Brexit kifejezés, utalva a két tagállam unióból történő kilépésére.

Európa rossz passzban választ 

Európán látványos nyomokat hagyott a pénzügyi-gazdasági válság, és ennek hatására masszív társadalmi kereslet alakult ki a szélsőséges, populista eszmék iránt, felerősödött az elitellenesség: a 28 tagállamból várhatóan 8 országban (Franciaországban, Hollandiában, Ausztriában, Dániában, Olaszországban, Nagy-Britanniában, Görögországban és Magyarországon) szerepelhetnek jól, első vagy második helyen az unióellenes pártok. Hónapok óta megy a találgatás, hogy milyen jövőbeli pártformációt alakíthatnak ki. A PollWatch legfrissebb előrejelzése szerint a szélsőjobboldaliak összesen 135 mandátumot birtokolhatnak majd a 751 tagú EP-ben, vagyis összességében harmadik erőként léphetnének elő a liberális (ALDE) frakció kárára. Ez persze csak akkor válna valóra, ha mindannyian egy frakcióba tömörülnének, erre viszont nincs esély (a szóban forgó mandátumok egy részét eleve párton kívüliek tennék ki). 

Nem mindig működik a kémia

Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front (FN) vezetője Geert Wilders-szel karöltve régóta azon mesterkedik, hogy Európai Szövetség a Szabadságért néven tető alá hozzon egy euroszkeptikus koalíciót. A francia-holland tengely eddig olyan pártokat állított maga mellé, mint az Osztrák Szabadságpárt (ÖFP) és a szeparatista Flamand Érdek (VB), és nem kizárt, hogy sikerül magához csábítania az olasz Északi Ligát is, amely a jelenlegi euroszkeptikus frakció tagja (Szabadság és Demokrácia Európája, EFD). Itt foglal helyet Nigel Farage pártja is, aki eddig nem akart szóba állni Le Penékkel, Wilders ezért az utolsó percig az együttműködés fontosságáról győzködte a brit politikust. Ha az olaszok átzsilipelnének az új szövetséghez, azzal Farage 31 tagú parlamenti csoportjának jövője is veszélybe kerülhet: 7 tagállam 25 képviselője kell ugyanis egy frakció megalakításához.

Ezek alapján úgy fest, hogy az új EP-nek a fenti pártok tekintetében várhatóan három árnyalata lesz: a UKIP által fémjelzett populista euroszkeptikusok, a Le Pen-Wilders vezette szélsőjobboldal, és azok a fasisztoid szerveződések, akikkel senki sem működne együtt szívesen (görög Arany Hajnal, bolgár Ataka). Nem tudni ugyanakkor, hogy az alkufolyamatok végül hány EU-ellenes frakciócsoportot eredményezhetnek. A PollWatch szerint Farage-ék magukhoz csábítják majd az identitásában bizonytalannak tűnő olasz 5 Csillag mozgalmat, Le Pen és Wilders pedig megszerezhetik az osztrákokat, a Szlovák Nemzeti Pártot (SNS), a belgákat, a flamand szeparatistákat és „lenyúlhatják” az olasz Északi Ligát. (Nem szabad egyébként figyelmen kívül hagyni a szélsőbaloldali pártok jelentőségét sem, akik szintén nem eurooptimizmusukról híresek: az 53 mandátumra esélyes Egyesült Baloldal az előrejelzések szerint alig 8 mandátummal kapna kevesebbet a liberálisoknál.)

Helyet akarnak az asztalnál

Korábbi cikkünkben azt fejtegettük, mi nehezítheti a szóban forgó unióellenes pártok de facto együttműködését, valamint hogy egy monstre EU-ellenes frakció milyen hatással lehetne a közösség döntéshozatali mechanizmusára. A PollWatch legfrissebb előrejelzéséből kiindulva (lásd lenti keretes írásunkat) a szélsőjobb és a szélsőbaloldal is erősödni fog, amely drámai változásokat hozhat az új EP összetételében. Noha blokkoló kisebbséget nehezen alkotnak majd, lassíthatják az EU egyébként is lomha döntéshozatalát, és a hazai gazdaságpolitikára is hatással lehetnek: megnehezíthetik a tagállamok kormányainak (különösen Olaszországban és Görögországban), hogy további gazdaságszerkezeti reformokat hajtsanak végre. A geopolitikai aktualitások hatására még a szélsőséges EU-ellenes pártok oroszbarátsága is előkerült: találgatások zajlottak azzal kapcsolatban, hogy a Moszkva-pártiságukat nyíltan vállaló szervezeteken keresztül (pl. FN, Flamand Érdek) vajon felerősödhet-e Vlagyimir Putyin térségre gyakorolt befolyása.

Ha Le Pen-Wilders frakcióálma megvalósulna, akkor az új EU-ellenes csoport biztosan helyet követelne magának az EP asztalánál: igényt tarthatna például egy parlamenti bizottság vezetésére. Az unióellenes erők 30 százalékra történő emelkedése ezért szorosabb együttműködést követelne meg a három legnagyobb frakció, a jobbközép Néppárt, a balközép szocialisták és a liberálisok részéről, fontosabb kérdésekben pedig a nagykoalíciós együttműködést sem lehetne kizárni. 

Széttartó erők, avagy mindenkinek maga felé hajlik…

Érdemes egyébként megnézni, hogy ezek az EU-ellenes pártok hányszor értettek egyet a közelmúltban: a WoteWatch hét pártot vizsgáló kutatása megerősítette, hogy jóval megosztottabbak, mint a centrumpártok. A holland PVV például sokkal közelebb áll a UKIP-hoz, mint a Nemzeti Fronthoz, az esetek 67 százalékában szavaztak együtt. A nagy összeboruláshoz képest Le Pen és Wilders 49 százalékos gyakorisággal kétfelé szavazott. Összesítve a hét párt 51 százalékban értett egyet, legtöbbször a Nemzeti Front és az Osztrák Szabadságpárt szavazott együtt (86 százalék). A legkevésbé a UKIP és a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) passzolt: parlamenti döntéseik csak 12 százalékban találkoztak. (A mainstream pártoknál jóval nagyobb volt az összetartás: a Néppárt soraiban a francia UMP és a német kereszténydemokraták (CDU) 95 százalékban, a balközép frakcióban a brit Munkáspárt és a francia szocialisták 89 százalékban döntöttek ugyanúgy.)

A szélsőjobboldali pártok az EU- és bevándorlás-ellenesség, az antiglobalizmus és a bűnözés tekintetében egy platformon álltak, de egyébként súlytalanok voltak: mindig a mainstream ellen szavaztak, közpolitikailag akkor lehettek hatékonyak, ha az egyik centrumpárt mellé álltak. Látványos szerepléseik gyakran a médiának, és a hazai közönségnek szóltak (pl.: Farage retorikai akciói). Jó hír ugyanakkor az unió progresszivitása miatt aggódóknak, hogy ezeket a szereplőket kevésbé köti a frakciófegyelem, és döntéseiket elsősorban nemzetállami érdekek mentén hozzák. A szélsőjobboldali pártok együttműködési nehézségeire egyébként az Identitás, Tradíció, Szuverenitás nevű csoport az egyik legjobb szemléltető példa, amely 2007-ben egy év után felbomlott.

Zgut Edit

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »