Máris bajuszt akasztanak a krími tatárokkal

A krími vezetés nem tervezi, hogy nemzetiségi alapon biztosítson helyeket a kormányzati szervekben sem a krími tatároknak, sem más nemzetiségeknek – jelentette ki Szerhij Akszjonov, az Oroszország által megszállt félsziget önhatalmúlag kinevezett miniszterelnöke.

Hétfői ukrán híradások szerint Akszjonov leszögezte, hogy minden posztra „kizárólag szakmai alapon” neveznek ki tisztségviselőket. Hangsúlyozta, hogy semmiféle nemzetiségi kvótát a kinevezésekben nem kívánnak alkalmazni.

„A krími tatárok és más nemzetiségek képviselete a hatalmi szervekben csakis szakmai alapon valósulhat meg” – közölte.

Akszjonov kijelentette továbbá, hogy a krími tatárok képviseleti szerveit, a kurultájt és a medzsliszt hivatalosan be kell jegyeztetni mint szervezeteket. Hozzátette, hogy csak e szervezetek törvényessé tétele után és a krími tatárok képviselőinek az együttműködésre való hajlandósága mellett kész a krími vezetés a közös munkára az említett képviseleti szervekkel. 

Vasárnap, a krími tatárok kitelepítésének 70. évfordulójáról megemlékező szimferopoli gyásznagygyűlésen a résztvevők határozatot fogadtak el, amelyben  nemzeti-területi autonómiát követeltek a félszigeten a krími tatároknak. Emellett olyan törvények elfogadására szólítottak fel, amelyek szavatolják a krími tatárok által megválasztott képviseletek működését a krími köztársaság döntéshozói és végrehajtói szerveiben.

Követelték továbbá az krími tatár nép össznemzeti kongresszusa, a kurultáj, valamint az általa létrehozott önigazgatási szervek, a medzslisz és egyéb regionális és helyi intézmények elismerését, mint az „őshonos krími nép” képviseleteit.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

Éjjel-nappal gyártani fogják Debrecenben a BMW-ket

Az erős vásárlói keresletre reagálva 24 órás működéssel gyorsítja fel a BMW iX3 sorozatgyártását a BMW Group Gyár Debrecen. A harmadik műszak bevezetése újabb fontos mérföldkő a gyár történetében, mindössze néhány héttel azután, hogy legördült az összeszerelő sorról az ötvenezredik Debrecenben gyártott BMW iX3.

Read More »