Egy magyar férfit is elraboltak Ukrajnában

Ismeretlen fegyveresek foglyul ejtettek egy magyar férfit Ukrajnában – közölte a Terrorelhárítási Központ (TEK) Társadalmi Kapcsolatok Osztálya hétfőn az MTI-vel. A TEK speciális egysége Ukrajnába utazott.

A TEK közleményében azt írta, hogy a magyar állampolgárságú férfit Kelet-Ukrajnában ejtették foglyul eddig tisztázatlan körülmények között.

Közlésük szerint az ukrajnai konfliktusos zónában magyar rendszámú autóval közlekedő férfit – ellenőrzött és visszaigazolt információk alapján – ismeretlen fegyveresek tartják fogva.

„Mivel a helyszínen harcok is dúlnak, a Terrorelhárítási Központ speciális egysége – a hazai és nemzetközi szabályoknak és protokollnak megfelelően – haladéktalanul Ukrajnába utazott” – tájékoztatott a TEK Társadalmi Kapcsolatok Osztálya.

Hozzátették, hogy a műveletet irányító törzs a TEK főigazgatójának vezetésével a központban összeült, és felvette a kapcsolatot az ukrán hatóságokkal, valamint folyamatosan konzultál a Külügyminisztériummal.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »