„Durván túlértékeltük a saját vonzerőnket”

Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter Brüsszelben, a Carnegie Europe agytröszt rendezvényén beszélt az ukrán válság által állított kihívásokról és Európa biztonságáról. A nem éppen a köntörfalazásról híres karizmatikus politikus ezúttal is élesen bírálta az EU tehetetlenségét, és egyértelművé tette, véleménye szerint milyen irányba kell haladnia az európai biztonságpolitikának.

„Idáig egy posztmodern illúzióban éltünk” – mutatott rá Sikorski az elmúlt másfél évtized relatív békéjének lélektani hatására. Véleménye szerint elhittük, hogy az egész világ a konvergenciáról, a felzárkózásról és az államok együttműködéséről szól, Oroszország azonban rádöbbentette Európát arra, hogy ez nem így van. Az ukrajnai fejlemények tükrében ráadásul szerinte már nem egyes kivételekről beszélünk, nem csupán belső fogyasztásra szánt putyini retorikát hallunk, hanem egyértelműen a minimum 2008-as orosz-grúz háború óta tartó trendről van szó.

A mélyebb integráció szószólói közé tartozó politikus megjegyezte: „Az Európai Szomszédságpolitika nem éppen egy sikertörténet, durván túlértékeltük saját vonzerőnket”. Ennek egyik fő oka szerinte az, hogy a közép-európai országok a rendszerváltás után szinte megszállottjai voltak az uniós csatlakozásnak, így Európa kényelmes helyzetben volt, Ukrajnára és a Keleti Partnerség országaira azonban ez már nem igaz. Ahhoz, hogy biztonságpolitikai szempontból is hiteles legyen, az Európai Uniónak meg kell mutatnia: képes az események kimenetelének érdemi befolyásolására. Kiemelte, hogy Ukrajna már 2011 decemberében, a lengyel elnökség alatt aláírta a társulási szerződést, Oroszország pedig csak 2013 augusztusában vezette be az első szankciókat az ukrán exporttal kapcsolatban: „Ezzel egy másfél éves ablakot hagytunk kihasználatlanul, aminek legalább a fele a fordításoknak és az adminisztrációnak köszönhető”. Meglátása szerint a belpolitikai változásoktól és külső hatásoktól függetlenített, évekig tartó tárgyalások idejétmúltak, a valóságtól és a világpolitika természetétől elszakadtak, túlságosan lassúak és óvatosak.

A diplomáciai virágnyelv helyett sokkal inkább a reálpolitika emberének tartott külügyminiszter a NATO és az Egyesült Államok kapcsán sem rejtette véka alá véleményét. Sikorski szerint Európa az elmúlt 50 évben teljes mértékben az Egyesült Államokra támaszkodott biztonsága garantálása érdekében, a mostani események pedig tökéletesek arra, hogy végre változást indítsanak el ezen a téren. A Balkánon az amerikaiak még megmentették az európaiak becsületét, Ukrajna azonban már egyértelműen regionális konfliktus számukra, ami miatt nem éri meg az Oroszországgal való konfrontáció. Az USA sokkal inkább Ázsiára koncentrál, az oroszokra pedig például Irán és Szíria kapcsán is nagy szükségük van. Európának így össze kell kapnia magát, és a saját kezébe vennie biztonságának garantálását. Ha az Egyesült Államoknak ugyanis a Közel-Kelet és Európa között kell választania, tudjuk hogyan fog dönteni.

A politikus megjegyezte, immár biztosak lehetünk benne, hogy a hiteltelen biztonsági garanciák próbára lesznek téve, így szimbolikus dolgok helyett csakis valóban használható, ésszerű garanciákban szabad gondolkodni. Véleménye szerint a hiteltelen garanciák sokkal inkább ártanak a kedvezményezetteknek, mintsem használnak, erre pedig az Egyesült Királyság által a két világháború között Lengyelországnak nyújtott garanciát hozta fel példaként. „Putyin új értelmet adott a NATO-nak” – mondta, majd arra utalt, hogy a biztonsági szervezetnek vissza kell térnie az alapokhoz, vagyis a szövetségesek biztosítását kell vegyítenie a másik oldal felé való nyitottsággal. NATO-bázisok létrehozását sürgette az Európai Unió keleti határai mentén, miközben hangsúlyozta az európai harccsoportok felállításának és a nemzeti hadseregek fejlesztésének szükségességét is. „Minden országnak van hadserege: vagy a sajátja, vagy egy külföldi. Hosszútávon kifizetődőbb a saját fenntartása.” – zárta a gondolatmenetet a korábban honvédelmi miniszteri tisztséget is betöltő Sikorski.

A várakozások kapcsán elmondta, fontos annak a felismerése, hogy Putyin lépésenként tapogatózva addig fog elmenni, amíg büntetlenül megúszhatja. Meglátása szerint orosz szempontból egész Ukrajnának az alakuló Eurázsiai Unióhoz való csatlakozása jelenti a minimális sikert, minden más megoldás kompromisszumnak minősül Putyin számára.

A harmadik szintű, legsúlyosabb szankciók alkalmazásától egyelőre óva intett a lengyel külügyminiszter megjegyezve, hogy ezekkel a későbbiekben is óvatosan kell bánni, már csak azért is, mert „a diplomáciatörténetben a legtöbb szankció nem működött”, ráadásul a gazdasági megtorlás csupán legitimálná Oroszország gyenge gazdasági teljesítményét és ezzel Putyin gazdasági sikertelenségét – mint történik az Kubában, ahol ez tartja hatalmon az állampártot immár 50 éve. Elmondta ugyanakkor, hogy bőven lehetne még mit tenni a második szinten is, hiszen ebben például az Egyesült Államok is Európa előtt jár. Véleménye szerint a rezsim bankáraiig és a közeli családtagokig kellene terjednie a szankciók körének. Az orosz állami szféra ráadásul külföldi hiteleket vesz fel, amit aztán korrupciós csatornáin keresztül magánvagyonná alakít és Európában helyez biztonságba. Sikorski értelmezésében ezen változtatni nem csupán szankció kérdése, hanem egyenesen saját törvényeink betartása, mert ezek a pénzek Európát is korrumpálják.

Másik fontos fegyverként a Donald Tusk lengyel miniszterelnök által a Financial Times hasábjain vázolt Energetikai Uniót emeli ki, ami a tervek szerint közös fellépést és páneurópai gázár-alkut eredményezne a Gazprommal, ezáltal nehéz helyzetbe hozva a teljesen mértékben a gázexporttól függő Oroszországot. Ahogy fogalmazott, „ez jó az európai iparnak, a fogyasztóknak és nehezebb helyzetbe hozza Putyint, ráadásul olyan eszköz, ami teljesen a saját irányításunk alatt volna”. Ez az együttműködés természetesen sokkal fontosabb az orosz gáztól jobban függő keleti tagállamoknak, ám Európának a szolidaritáson kell alapulnia, egymás helyzetét át kell tudniuk érezni az egyes tagállamoknak. Ahogyan Közép-Európa átérzi az észak-afrikai bizonytalanságból fakadó migrációs nyomást, úgy Nyugat-Európának is így kell tennie a keleti fenyegetettséggel kapcsolatban.

Sikorski arra is kitért, hogy létezik középtávú európai Oroszország-stratégia, ami még a német elnökség alatt született, és a mai napig aktuális minden eleme, a probléma ellenben az, hogy az egyes tagállamok a gyakorlatban egyáltalán nem követik ezt. Meglátása szerint sok tagállam rövid távú haszonért letért erről az útról a keleti óriásokkal, Kínával és Oroszországgal folytatott bilaterális kapcsolatai vonatkozásában. Putyin éppen a következetlenség és az egységes fellépés hiánya miatt hozhatta meg könnyebben a döntést, hogy potenciális stratégiai partnerből potenciális ellenséggé váljon.

Sikorski zárásul egy mosoly kíséretében cáfolta azokat a pletykákat, melyek szerint esélyes volna Cathrine Ashton hamarosan megüresedő helyére, mint Külügyi és Biztonságpolitikai Főképviselő. A Bizottság elnöki székéért folyó versengés kapcsán pedig elmondta, egy Jacques Delors-szerű jelölt befutásában bízik, aki képes felrázni és az integráció mélyítése felé vezetni Európát.