Önként távozott a maffiaügyek bírája

Lemondott bírói hivataláról Pavol Dekánek, aki több kényes, politikai és maffiaügyet is tárgyalt. A bíró ellen a korábbi igazságügyi miniszter, Lucia Žitňanská és a jelenlegi kollégája, Tomáš Borec is fegyelmi eljárást indított, de elégedetlen volt vele főnöke is.

Dekánek ezzel csak leváltását előzte meg, mivel Eva Fulcová, a Pozsony I. Járásbíróság elnöke néhány héttel ezelőtt javasolta a leváltását, mivel a rá bízott mintegy 60 büntetőügyben nem ítélkezik. A lemondását április végén juttatta el Fulcovának, a bírói talárt május 1-vel veszítette el.

Dekánek tárgyalta volna a Szlovák Földalap leváltott igazgatóhelyettesének, Branislav B.-nek a büntetőperét, amely még az első Fico-kormány idején kezdődött. Hozzá tartozott a lakásmaffia ügye is. Lucia Žitňanská korábbi igazságügyi miniszter 70 százalékos bércsökkentést javasolt számára 2012-ben, mert nem döntött időben az ügyészég javaslatáról, és emiatt szabadlábra került az egyik pozsonyi maffiabanda állítólagos vezetője, Libor J. Tomáš Borec jelenlegi igazságügyi miniszter szintén 70 százalékos bércsökkentést javasolt, mivel az ő késlekedése miatt került szabadlábra Jozef D., a lakásmaffiaügy egyik vádlottja.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »