Katar deportálta a Muszlim Testvérek vezetőit

Az Öböl-menti Együttműködési Tanács (Gulf Cooperation Council, GCC) tagjai között felmerült konfliktus enyhülésével összhangban Doha a Muszlim Testvérek több tucat vezetőjét deportálta az országból, írja a Gulf News egy londoni napilapra hivatkozva. 

A vezetőket Dohából Líbiába, egy Tripoli közelében fekvő reptérre, majd onnan ismeretlen helyre szállították. 

Nemrég diplomáciai krízis alakult ki Katar és a szervezet másik három tagja, Szaúd-Arábia, Bahrein és az Egyesült Arab Emírségek között, mert utóbbiak szerint Katar jelentős támogatásban részesíti a Muszlim Testvéreket, veszélyeztetve ezzel a szervezet és az összes arab ország biztonságát és stabilitását. 

Az említett országok márciusban vissza is hívták nagyköveteiket Dohából.

Doha végül április 17-én a tagországok közötti rendkívüli találkozón bejelentette, hogy deportálni fogja a Muszlim Testvérek feltételezett tagjait, a katari székhelyű Jazeera tartózkodni fog a „katonai puccs” kifejezés használatától Mohamed Murszi volt egyiptomi elnök megbuktatásával kapcsolatban, valamint Juszuf al-Qaradavi egyiptomi imám számára nem fogja engedni, hogy katari vagy Katar által finanszírozott médiumban megjelenjen.

Lorencsics Emese

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »