Beismerték: a nyugat is hibázott

Peer Steinbrück volt német pénzügyminiszter szerint nem egyedül Oroszország a felelős az ukrajnai válság elmélyüléséért, „a Nyugat is hibázott”. Az MTI berlini tudósítójának feldolgozása.

     Steinbrück, a szociáldemokrata párt (SPD) volt kancellárjelöltje egy pénteki interjúban beszélt erről, amelyben bírálta Wolfgang Schäuble jelenlegi pénzügyminisztert, a konzervatív CDU tekintélyes politikusát, amiért párhuzamot vont a náci Németországhoz csatolt Szudéta-vidék és az Oroszországba olvasztott Krím félsziget sorsa között. Megjegyzése diplomáciai feszültséget okozott Berlin és Moszkva között.

     Schauble elődje, Steinbrück a Stern című hírmagazin online kiadásában megjelent interjúban hangsúlyozta, hogy nem egyedül Oroszország a felelős az ukrajnai válság elmélyüléséért. „A Nyugat is hibázott” – mondta a szociáldemokrata politikus, hozzátéve, „nem ártana néha emlékeztetni magunkat a német újraegyesítésről folytatott tárgyalásokon az orosz biztonsági érdekek tiszteletéről tett ígéreteinkre, amelyeket nem tartottunk be”.

    A 2008-as bukaresti NATO-csúcson – amelyen az atlanti szövetség jelezte, hogy tagjai közé fogadhatja Ukrajnát és Grúziát, ha teljesítik a csatlakozás feltételeit – „a Nyugat azt gondolta, hogy egyszerűen kiemelhet néhány alkotóelemet az összerogyott szovjet birodalomból, és beillesztheti a NATO-ba”, ami nagyon felelőtlen és az oroszokat lenéző hozzáállás – mondta Peer Steinbrück. 

    Hozzátette: a NATO-hoz eddig csatlakozott kelet-közép-európai és kelet-európai államok felvétele helyes döntés volt, de „nem volt okos egészen az orosz határig előrenyomulni és arra kényszeríteni Ukrajnát, hogy válasszon Oroszország és a Nyugat között”.

    Peer Steinbrück szerint „finoman szólva nem volt szerencsés”, hogy Schäuble a csehszlovákiai Szudéta-vidék 1938-ban történt elcsatolásához hasonlította a Krím bekebelezését. „Az összehasonlítások a náci korszak személyeivel és eseményeivel mindig félresiklanak” – mondta a szociáldemokrata politikus az interjúban.

    Arra a felvetésre, hogy Wolfgang Schäuble szerint a sajtó a szövegösszefüggésből kiragadva idézi megjegyzését és felfújja az ügyet, Peer Steinbrück azt mondta, hogy a miniszter „egész olcsón megúszta” az ügyet ahhoz képest, amit ő kapott, amikor a tavaly februári olaszországi választások után bohócnak nevezett két politikust, akik közül „egyet időközben jogerősen elítéltek”. (Steinbrück akkor azt mondta, szomorú, hogy két bohóc nyerte a parlamenti választást, amivel Silvio Berlusconi volt kormányfőre és Beppe Grillo ellenzéki vezérre utalt.)

    Peer Steinbrück a tavalyi parlamenti választáson volt az SPD kancellárjelöltje, és az előző nagykoalíciós kormány idején, 2005-től 2009-ig az volt pénzügyminiszter. 2009 óta Wolfgang Schäuble a pénzügyminiszter, aki hétfőn egy diákokkal folytatott sajtónyilvános beszélgetésen hangot adott annak a nézetének, hogy a Szudéta-vidék elcsatolása a náci Németországhoz hasonló eljárás volt, mint a Krím félsziget beolvasztása Oroszországba.

Románia viszont nem érti

    Bukarest arra reagált, hogy az orosz külügyminisztérium csalódását fejezte ki Traian Basescu román államfő Ukrajnával és a Krímmel kapcsolatos „sorozatos oroszellenes kijelentései” miatt.

    A bukaresti külügyi közlemény megerősítette: Románia teljesen azonosul NATO-szövetségeseivel és európai uniós partnereivel, amikor kiáll Ukrajna függetlensége, szuverenitása és területi épsége mellett, és a nemzetközi jog figyelmen kívül hagyásának tekinti Ukrajna nemzetközileg elismert határainak egyoldalú módosítását.

Bálint Marcell

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »