A madridi terrorcselekmények évfordulójára

Tragikus évfordulóra emlékeznek Spanyolország-szerte, miután iszlám fundamentalisták 2004. március 11-én Madridban követték el Európa történetének legpusztítóbb terrortámadását. Az ún. 11-M (a dátum spanyol rövidítése alapján) 191 halálos áldozatot követelt, belpolitikai következményei pedig valóságos árhullámként söpörtek végig Spanyolországon. A tragédia 10. évfordulójának margójára.

Noha az iszlám terrorfenyegetés szeptember 11-et követően közel sem számíthatott alaptalannak, a madridi vonatmerényletek megdöbbentették az európai közvéleményt. A José María Aznar néppárti miniszterelnök által vezetett spanyol kormány az első pillanattól kezdve az ETA baszk szeparatista szervezetet nevezte meg a terrortámadás felelőseként és azonnal megkezdődött a Néppárt és a Spanyol Szocialista Munkáspárt közötti nyilatkozatháború is. Mindössze három nappal a parlamenti választások előtt Spanyolországot kommunikációs káosz és általános társadalmi döbbenet kerítette hatalmába. A regionális szeparatizmus évtizedes frusztrációja, valamint az ország iraki háborúban való részvételének árnyéka hirtelen súlyos társadalmi feszültségekben tört ki.

Molnár Péter

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »