A világ lángoló fővárosaiból ma Bangkokot választottuk

Nehéz választani a világban zajló tüntetések közül, mert egyre több fővárosban áll a bál. A venezuelai eseményekről hamarosan írunk majd, és Kijevben is újabb fordulatot vett az „ellenzéki tüntetések” néven ismert jelenség. Mi most mégis Thaiföldre utazunk gondolatban, mert az ottani kormány is megér egy misét. Napi összefoglalónkban ezen kívül Boszniáról (ott is tüntetések vannak a fővárosban), Görögországról, a nukleáris lefegyverzésről és a szíriai háborúról olvashatnak.

Fegyveres összecsapások Bangkokban

Bangkokban két szálon a fut a történet: egyrészt ma hivatali kötelesség elmulasztásával vádolták meg a miniszterelnököt, Jingluk Sinawatrát, akinek kormánya a vádirat szerint egy korrupt rizsfelvásárlási akcióba bonyolódott, és amikor szakértők felhívták figyelmét a kockázatokra, akkor sem tett semmit. A program lényege az volt, hogy a kormány a piacinál magasabb áron vásárolta fel a vidéki farmerek (nem meglepő módon Sinawatra legfontosabb szavazóbázisa) által megtermelt rizst. Ennek eredményeképpen az országnak hatalmas, fel nem használt készletei lettek, amiket később sem sikerült jó áron eladni, így végső soron a költségvetés fizette meg a termelők profitját. Legutóbb Kínába akarták eladni a felesleget, azonban a vevő a korrupciós vádak miatt végül visszalépett. A Nemzeti Korrupcióellenes Bizottság mai közleménye szerint amennyiben a miniszterelnököt bűnösnek találják, úgy hivatalától is meg kell majd fosztaniuk. A kormányfőnek a jövő héten kell majd megjelennie a vizsgálóbizottság előtt.

Közben az utcán tovább folytatódtak a hónapok óta tartó tüntetések, ma pedig fegyveres összecsapásokra is sor került. Jelentések szerint négy halálos áldozata már biztosan van a harcoknak: három tüntető mellett egy rendőrt is agyonlőttek, a sérültek száma meghaladja a hatvanat. A rendőrség azok után kezdett a tüntetők elleni akcióba, hogy erre a belügyminisztérium a hetek óta érvényben lévő szükségállapot értelmében parancsot adott. A rendőrség célja – a hivatalos közlemények szerint – a belváros megtisztítása a tüntetőktől, hogy ismét helyreállhasson a mindennapi élet. A két fél azonban nem igazán bírt egymással: a kezdeti sikerek után a rendőrök visszavonultak, és ismét átadták a terepet a tüntetőknek. A szokásos könnygáz-gumilövedék kombináción felül többen látták, hogy a rendőrök éles lőszert is bevetnek, miután az ellenzék szerint a tömegben elvegyült provokátorok támadást indítottak a rendfenntartók ellen. A rendőrökre gránátot is dobtak, így egyértelmű, hogy a másik oldal is felkészülten érkezett a mai megmérettetésre.

Jingluk Sinawatra az ország első női miniszterelnöke a 2006-ban szintén korrupciós vádak miatt a hadsereg által eltávolított Takszin Sinawatra testvére, sokan csak milliárdos rokona bábjának tartják. A hónapok óta tartó tüntetések és zavargások megoldása elvileg az ebben a hónapban megtartott választás lett volna, azonban ezt az ellenzéki pártok végül bojkottálták. Most a tiltakozók egyik követelése, hogy egy választás nélkül kinevezendő „népi tanács” vegye át az ország vezetését, amíg új, valóban szabad választásokat tartanak. A legfontosabb viszont talán mégis az, hogy a hadsereg még mindig nem avatkozott be a mostani krízisbe, pedig a nagy tekintélyű fegyveres erőktől már most is sokan várják a hónapok óta tartó erőszakhullám megfékezését.

Nukleáris leszerelésről tárgyaltak Mexikóban

Mexikó a II. Nukeláris Fegyverek Emberi Következményeiről szóló Világkonferencia házigazdájaként megerősítette, hogy globálisan felelős szereplő. A konferenciáról szóló dokumentumokat a Mexikói Nagykövetség bocsátotta a Kitekintő Latin-Amerika rovatának rendelkezésére.

Mexikó volt a házigazdája a II. Nukeláris Fegyverek Emberi Következményeiről szóló Világkonferenciának, amit idén február 13 és 14 között rendeztek meg.

Az első ilyen konferencia tavaly márciusban, Oslóban volt, s mintegy 127 ország, nemzetközi szervezet és civil szervezet részvételével zajlott, a fő témája egy esetleges szándékos vagy véletlen nukláris fegyver okozta katasztrófa miatt várható szcenáriókat, illetve az  emberi társadalomra tett következményeit vitatta meg. Idén a Nayarit államban tartott eseményen 146 ország, 119 nemzetközi civil szervezet képviselője, törvényhozók és akadémikusok vettek részt.

Boszniában is áll a bál

Nem sokkal a kijevi események után erőszakkal és zavargásokkal kénytelen szembenézni Bosznia-Hecegovina is, ahol demonstrálók lepték el az utcákat és többek között kormányzati épületeket gyújtottak fel a magas munkanélküliség, a kormányzati korrupció és a kifizetetlen bérek miatt. Catherine Ashton és Stefan Füle bejelentette, hogy a hét folyamán külön látogatást terveznek Boszniába  a gazdasági nehézségek okozta zavargások miatt – amelyért néhányan részben az EU-t hibáztatják.

Az EU bővítési biztosa, Stefan Füle és Catherine Ashton az Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője a hét folyamán érkezik a potenciális EU-tagjelölt államba, ahol a tüntetések február 5-e óta tartanak, mióta a privatizált cégek munka nélkül maradt dolgozói a tuzlai kormányépület elé gyűltek, majd az előnytelen privatizáció, a rossz gazdasági helyzet és szociális helyzet miatti zavargások Szarajevóra, illetve más városokra is átterjedtek az országban.

EU-IMF: ez várhat a görögökre

Kezd körvonalazódni az Eurócsoport következő hónapokra vonatkozó görög stratégiája, amely lényegében a politikailag kényes EP-választások utánra halasztaná az ország pótlólagos pénzügyi igényeinek és az államadósság fenntarthatóságának a felmérését.

Hosszabb szünet után előreláthatóan a hétvége előtt visszatér a hitelező trojka missziója Athénba, hogy befejezze a technikai egyeztetéseket a második görög kiigazítási program lassan féléve húzódó negyedik felülvizsgálatáról. Ezt Olli Rehn, az EU gazdasági és pénzügyi biztosa jelentette be az Eurócsoport hétfői ülését követően.

Kitekintő összeállítás

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »