Figyelmeztető szövegek kerülhetnek a cukros üdítőkre

Kaliforniai jogalkotók a cukrozott üdítők veszélyeire hívnák fel a figyelmet.

A „Vigyázat, forró” kávépoharas feliratok után tovább gyűrűzhet az amerikai figyelmeztető szövegek groteszkje. Most Kalifornia államban a cukros üdítők veszélyeiről tájékoztatna az állam – áll a Reuters oldalán.

„Kalifornia Államának Biztonsági Figyelmeztetése: a hozzáadott cukrot tartalmazó üdítőitalok hozzájárulnak az elhízás, a cukorbetegség, és a fogromlás kialakulásához” – ez a felirat szerepelhet majd a kérdéses üdítőkön a délnyugati államban. Törvényhozók a szöveg elhelyezésével azt remélik, hogy tudatosabb döntéseket hoznak a kaliforniaiak az étrendjükkel kapcsolatban.

Az Egyesült Államokban a felnőttek több, mint két harmada elhízott, míg a gyerekek 19 százaléka esik a túlsúlyos kategóriába. Kimutatták, hogy napi 1 cukros üdítő elfogyasztásával a felnőtteknél 27 százalékkal, gyerekeknél pedig 55 százalékkal növeli az elhízás esélyét. Napi kettő már 27 százalékkal növeli a cukorbetegség kialakulásának esélyét.

Országszerte próbálták már állami úton befolyásolni a cukrozott üdítők fogyasztását, ám a rájuk kirótt többlet adót és tiltások kemény piaci ellenállásba ütköztek. Kaliforniában remélik, hogy a tájékoztatást nem dobja vissza a termelői lobbi. Ha a jelenlegi fogyasztási trendeket nem sikerül ezzel, vagy más módon megtörni, a 2000 után született amerikai gyermekek harmadánál életük során kialakulhat a kettes típusú cukorbetegség.

Varga-Tóth Tamás

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »