Olasz munkaerőpiac: jönnek a könnyítések?

Az olasz munkaerőpiac javítása érdekében a Demokrata Párt javaslatot dolgozott ki, amelynek célja a foglalkoztatottság növelése közvetett módon. Az olasz foglalkoztatás bizonytalanságára már az Európai Bíróság is felfigyelt, és elmarasztalta az országot egyes szabályok megszegése miatt.

A foglalkoztatási problémák megoldása érdekében az olasz kormánykoalíciót vezető Demokrata Párt (Partito Democratico – PD) politikusai európai szinten is egyedülálló kezdeményezést dolgoztak ki munkajogászok és egyetemi professzorok segítségével. A „Jobs act”-ként emlegetett koncepciót várhatóan a parlamentben is megvitatják majd. A javaslat egyik célja, hogy az olasz gazdaság hat olyan szektorában növeljék a foglalkoztatottságot, amelyek várhatóan a következő években növekedni fognak. A kezdeményezés a „Made in Italy”, azaz a divat, a hagyományos kézművesipar, a turizmus, a kultúra, innováció és a zöld gazdaság, illetve környezetvédelem szektorát érintené.

A koncepció révén csökkentenék például a vállalkozások bürokratikus terheit, hogy ezáltal megkönnyítsék a kis-és középvállalkozások alapítását, illetve fenntartását. Az előterjesztés ezentúl a határozatlan idejű munkaszerződéssel rendelkezők számára fokozott védelmet biztosítana törvénytelen elbocsátásuk esetére, valamint egyéb munkaviszonyok esetében is számtalan könnyítést határozna meg. Céljuk ezzel, hogy egységesítsék a jogokat és garanciákat a különböző típusú munkaszerződésekkel foglalkoztatottak számára. A kezdeményezés keretében azt is javasolják, hogy a kiadások áttekintése (spending review) révén megtakarított forrásokat részben a munkáltatói járulékok csökkentésére fordítsák.

Európai és olaszországi visszhang

A „Jobs Act”-et az EU-ban pozitívan fogadták. Andor László, az EU munkaügyi biztosa szerint az indítvány egy új programot tartalmaz, amely a jelek szerint „az EU által meghatározott irányba mutat”. A koncepció Andor szerint „a munkaerőpiacot dinamikusabbá és befogadóbbá tenné azáltal, hogy olyan kényes témákkal is foglalkozik, mint a fiatalok és a nők munkanélkülisége”.

Ezzel szemben Olaszországban a kezdeményezés hatalmas vitákat váltott ki. Enrico Giovannini munkaügyi miniszter szerint például a javaslatok többségének megvalósításához jelentős befektetésekre lenne szükség. A miniszter elmondta, hogy „negyedévente körülbelül 400 ezer határozatlan idejű, míg 1 millió 600 ezer határozott idejű munkaviszonyt létesítenek. A határozott idejű, „átmeneti” szerződéseket hosszabb távú szerződésekké átalakítani abszolút érthető célkitűzés, de egy olyan bizonytalan helyzetben, mint a jelenlegi, sok vállalat nem hajlandó ebbe az irányba elmozdulni”.

Olaszországot elmarasztalta az Európai Bíróság

Komoly probléma az olaszoknál, hogy a munkavállalók többsége határozott idejű munkaszerződéssel dolgozik, ami jelentős bizonytalanságot okoz. Ennek fényében nem meglepő, hogy az Európai Bíróság múlt decemberben egy rendeletben és egy ítéletben is bírálta az olasz rendszert. A közfoglalkoztatottak többségét ugyanis határozott idejű munkaszerződéssel foglalkoztatják, hogy így is csökkentsék az állam kiadásait.

Az Európai Bíróság szerint „az olasz szabályozás nem ismeri el és nem garantálja a határozott idejű szerződéssel rendelkező közfoglalkoztatottak számára az európai jogszabályok által előírt garanciákat és védelmeket.” Az olasz törvényekkel kapcsolatban elsősorban azt sérelmezték, hogy a sorozatosan határozott idejű munkaszerződéssel foglalkoztatottak gyakran emiatt hátrányosabb helyzetbe kerülnek elsősorban azért, mert a szerződést nem mondhatják fel a munkaadó beleegyezése nélkül. Ha egy munkavállalónak ebből hátránya adódik, csak akkor kérhet kártérítést, ha igazolni tudja, hogy a jelen álláshoz képest jobb ajánlatokat kellett visszautasítania, ami azonban rendkívül nehéz. Az európai szabályozással ellentétben nincs arra lehetőség, hogy a határozott idejű foglalkoztatást határozatlanná módosítsák.

Az Európai Bíróság ítéletét követően a szakszervezetek követelték, hogy sürgősen vizsgálják felül a belső szabályozást a közszférában dolgozók határozott idejű foglalkoztatásával kapcsolatban, és nyissák meg az utat a határozatlan idejű foglalkoztatás felé különösen az oktatásban, az egészségügyben és az önkormányzatoknál. A felhívásra Gianpiero D’Alia közigazgatásért és a jogszabályok egyszerűsítéséért felelős miniszter azzal reagált a szakszervezeteknek, hogy „a kormány már tett lépéseket az átmeneti foglalkoztatás problémájának megoldása érdekében, azonban lehetetlen egy csapásra megszüntetni ezt a tömegjelenséget”. A Szenátus tavaly októberben ugyanis törvényt fogadott el, amelynek célja az átmeneti foglalkoztatottak jelenségének megszüntetése. A törvény egyik fontos rendelkezése, hogy 2014-2016 között a közigazgatásban meghirdetett álláspályázatok 50 százaléka esetében lehet csak határozott idejű szerződést kötni.

D’Alia magyarázata szerint a törvény egyik fontos kitétele, hogy „kialakítottunk egy olyan rendszert, ahol érdemeik alapján stabil munkaviszonyba kerülhetnek zárt pályázatokon keresztül olyan határozott idejű közfoglalkoztatottak, akik az elmúlt öt évből legalább háromban a munkájukkal hozzájárultak a közigazgatás előmozdításához”.

Olaszországban határozott idejű szerződéssel a közszférában jelenleg körülbelül 250 ezer embert foglalkoztatnak. A köz- és a versenyszférában egyaránt nagy számban jelenlévő átmeneti foglalkoztatottak elkeseredettségét mutatja, hogy az utóbbi hónapokban többször tüntettek az ország különböző részein.

Török Orsolya

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »