Lemondott a tunéziai kormányfő

Beadta lemondását a tunéziai kormányfő, aki helyett ma délután nevezték ki az ország új vezetőjét. A bejelentés nem volt váratlan: a miniszterelnök már csak arra várt, hogy megválasszák azt a független bizottságot, ami a még idénre tervezett választások tisztaságát felügyeli majd. Ez tegnap meg is történt, úgyhogy ma már nem maradt más hátra, mint a lemondás. Ezen kívül bemutatjuk, milyen tervek vannak Kalifornia elszakítására az Egyesült Államoktól, érintjük a dél-szudánban kialakult válsághelyzetet, és beszámolunk a görög EU-elnökség első napjairól is. Napi hírösszefoglalónk máris érkezik.

Lemondott a tunéziai kormány

Ígéretének megfelelően a mai napon benyújtotta lemondását Tunézia iszlamista miniszterelnöke, Ali Larajedh. Az észak-afrikai állam elnöke, Moncef Marzuki ma délután fogadta hivatalában a kormány vezetőjét, és átvette tőle lemondólevelét. A választások kiírása hamarosan várható, addig egy átmeneti, ügyvivő kormány vezeti majd az országot, amit Mehdi Dzsomaa fog vezetni. A lemondás egyébként nem volt váratlan: az ország lassan fél éve van politikai válságban, miután a nyáron két vezető baloldali politikust is meggyilkoltak.

Tunézia, ahol annak idején az Arab Tavasz első forradalma ment végbe, nem jutott a többi észak-afrikai ország sorsára: Líbiával és Egyiptommal ellentétben itt ugyanis sikerült elkerülni a súlyosabb összecsapásokat, és az ország a nemzetközi közösség szerint is példamutatóan haladt előre a demokratizálódás útján. Larajedh pártja még 2012-ben aratott győzelmet az első szabad választásokon, az tavalyi év azonban már nem sikerült jól a mérsékelt iszlamista vezető számára. A nyár óta folyamatosan nőtt a politikai feszültség: az ellenzéki politikusok halála után pedig egyre többen tódultak az utcára, nem csak a merényletek, hanem az egyre rosszabb gazdasági helyzet miatt is. Az ellenzék végül már a kormány lemondását és új választások kiírását követelte, amibe végül a kormánypártok is beleegyeztek.

Tegnap ráadásul felállt az a bizottság is, ami az új alkotmány szerinti választásokat fogja ellenőrizni, magát az új alaptörvényt pedig a jövő héten fogadhatja el az ország alkotmányozó nemzetgyűlése. A választásokra szintén az idei évben fog sor kerülni, így az ügyvezető kormány nem áll majd sokáig az ország élén.

Szeparatista mozgolódás Kaliforniában

A Szilícium-völgy egyik milliárdos befektetője, Tim Draper hat részre osztaná Kaliforniát. A neves üzletember grandiózus terve megvalósításához már megtette a szükséges lépéseket. Javaslatát – ami az állam felosztására vonatkozó szavazásról szól – már benyújtotta a főállamügyésznek. A kivitelezhetetlennek tűnő kezdeményezést a következőképpen indokolta meg Draper: Kalifornia nincs kellően képviselve Washingtonban – írja a Los Angeles Times.

A vállalkozó, aki mindenekelőtt a Szilícium-völgy bizonyos fokú függetlenségét jelentő felosztást javasolja, többek között a hatalmas állam földrajzi- és fejlettségbeli megosztottságára is hivatkozott, mint a radikális változtatást indokló tényezőkre. Az mindenesetre biztos, hogy a merész Draper nincs egyedül. Egy októberi konferencián, a Counsyl elnevezésű hatalmas genetikai vállalat társalapítója, Balaji Srinavasan tovább ment: azt javasolta, hogy a Szilícium-völgy függetlenedjen az Egyesült Államoktól, mentesülve ezáltal az állami igazgatástól és megszorításoktól.

Amerikai segélyt indítottak útnak Dél-Szudánba

A szudáni helyzet az északi és déli területek szétválásával sem oldódott meg. A 2011-ben függetlenné vált Dél-Szudánban a harcok újra fellángoltak, melyek Amerikai Egesült Államokat válaszra késztették.

Az afrikai kontinens konfliktusai közül az egyik legkiterjedtebb a szudáni helyzet. Az ország problémái az 1956-os függetlenségétől datálhatók, ekkortól folyamatos a polgárháború a területen. A konfliktus alapját az északi és déli területek eltérő politikai, kulturális, infrastrukturális, gazdasági, és társadalmi jellemzői adják. Míg az északi területen a muszlim vallású arab lakosság van túlsúlyban, addig délen az afrikai lakosok dominálnak, eltérő törzsi jellemzőkkel. A konfliktusban eddig kétmillióan vesztették életüket, és több millióan váltak hajléktalanná. A békétlenség a darfúri vérengzésben tetőzött, melyet a Navashai Egyezmény zárt le.

Barroso bízik a görög EU-pártiságban

Egyáltalán nem tart attól, hogy az Európa-ellenes erők a következő európai választásokon annyira megerősödnek majd, hogy az politikai instabilitáshoz vezet – jelentette ki szerdán Athénban az Európai Bizottság elnöke. A biztosi testület a soros elnökség kezdete alkalmából látogatott a görög fővárosba.

Az Európa-párti erők sikerére számít a május végi európai parlamenti választásokon José Manuel Barroso, aki attól sem tart, hogy a populista pártok jó szereplése politikai instabilitást idéz majd elő Európában. „Meggyőződésem, hogy az Európa-párti politikai erők győzelmet fognak aratni” – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke a görög miniszterelnökkel közös sajtótájékoztatóján, amit a biztosi testület és az athéni kormány találkozója után tartottak a görög fővárosban.

Kitekintő összeállítás

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »