Tőzsdei robbanás jöhet Kínában

Kína megindította a bulit az IPO piacán. A tavalyi év végén már tudtuk, hogy 2014-ben feloldják a nyilvános tőzsdei bevezetések korlátját. Az első öt vállalat, aki megkapta az áment a Neway Valve, a Truking Technology, a Zhejiang Wolwo Pharma, a Guandong Qtong Education és a Guandong Xinbao Electrical Appliances.

Nagy szükség lesz az újdonság varázsára, hiszen az utóbbi időben inkább a negatív hírek befolyásolták az ázsiai ország börzéjét. Utóbbi megállapítás igaz a decemberi HSBC PMI adat felülvizsgálatára is, aminek 50,5-ös értéke 3 havi mélypontnak felel meg.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »