Már a Kremlt is koppintják a kínaiak

A Kreml egyik székesegyházára emlékeztető irodakomplexumot építettek maguknak pekingi hivatalnokok – számol be a Pejcsing Zsipao kínai újság.

A lap képeket is közzétett a fehér falú, hagymakupolás négy épületről, amelyek nagyon hasonlítanak a Kremlben található Angyali üdvözlet-székesegyházra. Az újság szerint a környezetéből erősen kirívó irodakomplexum a főváros egy külső, mindössze 270 ezer lakosú kerületében áll, és a helyi meteorológiai, földrengéstani, vízügyi, valamint a táj- és erdőgazdasági hivatalok kaptak helyet benne.

Az építkezés nem is a Kínában bevettnek számító másolás miatt keltett feltűnést, hanem a feltételezett költsége miatt. Hogy az épületegyüttes felhúzása pontosan mennyibe került, nem lehet tudni, a Pejcsing Zsipao cikke szerint a négy épület egyenként 9-21 millió jüan közötti összegbe kerülhetett.

Az építkezés teljes mértékben ellentmond a központi kormány törekvésének, amely nagyszabású takarékossági kampánnyal igyekszik javítani a hivatalok megítélésén.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »