Szabadlábon szilveszterezhet a korrupcióval gyanúsított képviselő

Elutasította péntek este a romániai legfelsőbb bíróság az ügyészeknek azt a kérését, hogy helyezzék előzetes letartóztatásba Gheorghe Coman  képviselőt. A Konzervatív Párt korrupcióval gyanúsított politikusa azonban 30 napig nem hagyhatja el az országot.

Mint ismert, a képviselőház idei utolsó ülésén engedélyezte a honatya előzetes letartóztatásba helyezését. Comant befolyással való üzérkedéssel gyanúsítja a korrupcióellenes ügyészség (DNA).

A képviselő állítólag egy pártrendezvény háromezer lejes költségét akarta egy politikai alapon kinevezett intézményvezetővel kifizettetni, majd amikor az illető feljelentése nyomán az ügyészek tetten érték, elmenekült. Csak órákkal később, egy másik megyében sikerült őt elfogni.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »