Mindenkivel jól kijött a leköszönő államfő

Ivan Gašparovič leköszönő államfő azt mondja, mindenkivel nagyon jól kijött. Sosem okozott neki problémát az együttműködés Mikuláš Dzurindával, Robert Ficóval és Iveta Radičovával, azokkal a kormányfőkkel, akikkel államfősködésének 8 éve alatt együtt dolgozott.

„Tudatában vagyok annak, hogy államfőként nem szabad olyanokra osztani az embereket, akikkel beszélek, és akikkel nem akarok“ – mondta a SITA hírügynökségnek adott interjújában Gašparovič.

Elmesélte, Radičová gyakran látogatta meg őt. „Kormányában mindig problémák voltak az egyes miniszterekkel, így sosem okozott gondot fogadnom őt, ha bejelentkezett“ – mondta Gašparovič. Elmondta, jó volt az együttműködés Mikuláš Dzurindával is, aki akkoriban külügyminiszterként dolgozott.

„A külföldi viszonyok kapcsán mindig korrekt módon megegyeztünk. Nem a személyzeti politikáról beszélek, amit a tárcájánál csinált, az egy más dolog“ – jegyezte meg az államfő. Hozzátette: Robert Ficóval is jó kapcsolatot ápolt. „Nem panaszkodhatok, s szerintem a korábbi kormányfők sem mondhatják, hogy ignoráltam őket, vagy nem akartam velük tárgyalni“ – tette hozzá.

Ha valahol nem működött az együttműködés, az Gašparovič szerint inkább a parlamenttel kapcsolatban történt, főleg Richard Sulík házelnöksége alatt. „Akkor gyakorlatilag egyetlen bizottsági elnökkel sem találtam. Az alkotmányjogi bizottság elnöke például tudja, hogy a törvényekről az államfő is dönt, és ha problémák vannak, azt meg kell beszélni. Korábban ez így is volt“ – tette hozzá.

Gašparovič először 2004-ben lett elnök, 2009-ben újraválasztották. Három kormányfővel dolgozott együtt megbízatása alatt, Mikuláš Dzurindával 2004 és 2006 között, Iveta Radičovával 2010 és 2012 között, Robert Ficóval pedig 2006 és 2010 között, valamint 2012 óta.

Kitekintő / Bumm.sk

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »