Ismét támad a madárinfluenza Kínában

A madárinfluenza egy Kínában korábban nem kimutatott altípusa, a H5N2 ütötte fel fejét egy észak-kínai csirkefarmon. Ember megbetegedéséről nem érkezett jelentés.

A H5-ös törzs N2-es altípusa Kína Hopej tartományában, Paoting városban jelent meg, ahol a múlt hét során négyezer szárnyas hullott el a betegség következtében. A tömeges csirkehalál okát a hétvégén a kifejezetten a madárinfluenza kutatásával foglalkozó nemzeti laboratórium is megerősítette.

A helyi hatóságok lezárták és fertőtlenítették az érintett területet, és több mint 125 ezer szárnyast vágtak le a kór továbbterjedésének megakadályozására. A H5N2 tavaly februárban Tajvanon is megjelent, korábban többek között Japánból és az Egyesült Államokból jelentették.

Kínában az elmúlt év során ez már a harmadik, kimutatott madárinfluenza-altípus. Márciusban jelent meg a kór H7N9-es altípusa, mely december 23-áig 143 embert betegített meg, 45 halálos áldozatot hagyva maga mögött. Ez volt az első alkalom, hogy a H7N9-es embert fertőzött.     Szintén nem mutatták még ki szárnyasokon kívül a H10N8-as altípust, amely egy idős asszonyt betegített meg a kelet-kínai Csianghszi tartományban. A más betegségekben is szenvedő nő pár napon belül meghalt, a szakhatóság tájékoztatása szerint ugyanakkor elszigetelt esetről van szó, és alacsony a kockázata annak, hogy ez a vírus másokat is megfertőzzön.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »