Ettől a héttől 600 km autópályája van Romániának

A Szászváros–Nagyszeben közötti 60 km-es sztrádaszakasz csütörtöki átadásával Románia már többi mint 600 km autópályával büszkélkedhet. Ebből 500 km negyed évszázad alatt épült.

Az economica.net portál emlékeztet arra, hogy Bukarestet továbbra sem köti össze sztráda egyetlen európai fővárossal sem, sőt az ország történelmi régiói között sincs autópályás összeköttetés.

A rendszerváltás utáni első évben, 1990-ben Romániának összesen 113 km hosszúság autópályája volt, az egyik szakasz Bukarestet Piteşti-tel, a másik Feteşti-et Cernavodával kötötte össze. Tíz év alatt egy centiméter sztráda sem épült az országban. Újabb tíz év után, 2010-ben 350 km-en lehetett autópályán közlekedni.

Összehasonlításképpen: a jóval kisebb Bulgáriának 2011-ben 458 km sztrádája volt, Magyarországnak pedig 1273 km.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »