Hozta a várakozásokat a Nike

Komoly tornaóra volt tegnap a Nike részvényeiben; ami annak volt köszönhető, hogy a társaság második negyedéves jelentése közel azonos számokat tartogatott, mint ami a konszenzusban szerepelt. Az 59 centes egy részvényre jutó profit (EPS) 1 centtel verte meg a várakozásokat, míg a 6,44 milliárd dolláros bevétel helyett 6,43 milliárd folyt be a kasszába. 

Ami biztosan jó hír, hogy a bruttó fedezeti hányad 1,4%-kal 43,9%-ra emelkedett, valamint a következő negyedévre várt megrendelések 12%-kal növekedhetnek az előző év azonos időszakához képest.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »