Fico: 2014 a választások és jelképek éve

2014 a választások, a jelképek és a munkanélküliség elleni küzdelem éve lesz – jelentette ki a Smer-SD szombati nyitrai kongresszusán Robert Fico pártelnök, kormányfő.

Hangsúlyozta, jövőre a nagyobb adózási fegyelem érdekében is tenni kell, és a Smernek nyomást kell gyakorolnia a bérek emelésére is. A jelképek kapcsán kifejtette, hogy a párt jövőre lesz 15 éves, s 2014-ben ünnepli az ország a szlovák nemzeti felkelés 70., a bársonyos forradalom 25., az EU-csatlakozás 10. évfordulóját.  Lesz elnök-, EP- és önkormányzati választás is. Fico kifejtette, hogy a Smernek saját államfőjelöltet kell állítania. Reagált azokra a véleményekre is, hogy jó volna, ha a köztársasági elnök nem állna közel a kormánypárthoz. „Senkitől sem kell elnézést kérnünk a 2012-es választásokon elért győzelemért” – mondta.

Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »