Együtt keres olajat Norvégia és Kína

Izlandi értesülések szerint Norvégia beszállna abba a projektbe, amit Kína indít új olajlelőhelyek kutatására az Izland és a norvég Jan Mayen-sziget közötti területen. A szigetország idén nyáron adta meg a kutatásra az engedélyt az izlandi Eykon Energy és a kínai CNOOC cégek számára. Egy kormányközi szerződés alapján Norvégia a kiadott engedélyek 25 százalékával rendelkezhet, így beszállhat a kínai kutatásokba.

Az új konzervatív norvég kormány javítani kíván a 2010 óta hűvös kapcsolatán Kínával. Az elhidegülést a Liu Xiaobo, kínai emberjogi aktivistának adományozott Nobel-díj okozta.

Kína komoly befektetéseket végez az Északi-sarkvidéken. Ez az első eset, hogy egy kínai olajcég megjelenik északon. Idén tavasszal pedig az ázsiai nagyhatalom Izlanddal szabadkereskedelmi egyezményt kötött. Kína egyre inkább érdeklődik a terület iránt, mivel növekvő gazdasága több nyersanyagot, illetve energiaforrást igényel, ezekből pedig az Arktisz komoly tartalékokat rejt. Egyes felmérések szerint a Föld maradék kőolaj- és földgázkészletének 20-30 százaléka itt található.

Simon Ádám

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »