Trikolór szórólapok ezrei Sepsiszentgyörgyön

Repülőből szórták vasárnap Sepsiszentgyörgyön a piros-sárga-kék szórólapok ezreit a városra. A „feladók” boldog ünnepet kívántak „Egyesüljünk a trikolór alatt” jelszóval. A cetlik aláírói a Kovászna megyei prefektusi hivatal, az Universitaria Emil Poenaru Egyesület és a brassói Repülősklub.

Sepsiszentgyörgyön egyébként nem telt békésen a román nemzeti ünnep: a román Új Jobboldal (Noua Dreapta) nacionalista szervezet is, és az ellene tüntető Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom is felvonult. A Noua Dreapta szimpatizánsai egyebek között azt skandálták, hogy „Hargita és Kovászna román föld!”, „Székelyföld nem létezik!”, a Hatvannégy Vármegye tagjai pedig a „Székelyföld nem Románia!”, „Az idegenek menjenek haza!” üzenettel válaszoltak.

Ez utóbbi demonstrációját a rendőrség oszlatta fel.

Bukarestben nagyszabású katonai parádét tartottak, amely a legdíszesebb volt az 1989-es rendszerváltozás óta.Románia nemzeti ünnepe alkalmából egy felmérést tett közzé az IRES kolozsvári közvélemény-kutató intézet. E szerint a romániai lakosság 76 százaléka egyetért azzal, hogy Románia egyesüljön a Moldovai Köztársasággal, és 63 százalék helyeselte Traian Basescu államfőnek azt a minapi nyilatkozatát, amely szerint Románia következő nagy célkitűzése keleti szomszédjával való egyesülése legyen.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »