A társulási egyezmény nélkül is kaphat IMF-hitelt Ukrajna

Az Ukrajna és Európai Unió közötti társulási egyezmény még nem garantálná azt, hogy a  Nemzetközi Valutaalap hitelt nyújt Ukrajnának – jelentette ki Jerome Vacher, az IMF ukrajnai képviseletének vezetője.

„Nincs összefüggés a társulási egyezmény aláírása és az IMF program között. Hangsúlyozni szeretném, hogy ezek helytelen elvárások, melyeket mindenképp ki kell zárni” – jegyezte meg Vacher.

A szakértő emlékeztetett azon veszélyekre, melyek Ukrajnára leselkednek amennyiben nem teljesíti az IMF elvárásait. Elmondása szerint nagymértékű politikai reformra van szükség – írja a Tsn.ua internetes hírportál.

Vacher elmondása szerint a Miniszteri Kabinet jelenleg a politikai reformra vonatkozó javaslatok kidolgozásán munkálkodik.

Mint ismeretes, korábban Mikola Azarov ukrán miniszterelnök elmondta, hogy milyen problémák várnak Ukrajnára az IMF feltételei miatt.

Azarov elmondása szerint a feltételek között szerepel a földgáz árának valamint  a távhőszolgáltatás  díjának 40 %-kal történő emelése, a költségvetési célokra való kiadások mértékének csökkentése, az energia szférában lévő kedvezmények mértékének csökkentése, a  mezőgazdaságra és más iparágakra vonatkozó ÁFA-mentesség eltörlése valamint a munkabérek emelésének befagyasztása.

Kárpátinfo.net

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »