Belehúztak a japánok

Ben Bernanke tegnap kis költői túlzással szóról-szóra felolvasta Janet Yellen múlt heti beszédét, ami úgy szólt, hogy mindaddig fennmarad a QE3 program, ameddig a munkaerő-piaci számok nem a vártnak megfelelően alakulnak. Mindezek fényében még izgatottabban várjuk a ma este 20 órakor megjelenő FOMC jegyzőkönyvet.

10:30-kor esedékes a brit kamatdöntés jegyzőkönyve: az elnök, Carney 40%-os esélyt mondott arra vonatkozóan, hogy jövő év végéig elérik a 6,5%-os munkanélküliségi rátát, ami az eszközvásárlási program hamarabbi kivezetését és GBP-erősödést jelentene.

Mi időnk szerint 9:30-kor esedékes a japán állami nyugdíjalap (GPIF) bejelentése az eszközallokáció módosításáról. Korábban csak a részvények földrajzi megoszlását módosították volna, most viszont az államkötvények esetében is átrendezésre készülnek, ez a piacokat is megmozgathatja ma.

A japán export-import adatok sokkal jobbak lettek a vártnál, amit elsősorban a gyenge jen és az éledező fogyasztás támogatott. A piac egyre inkább kezdi elhinni, hogy van létjogosultsága az „Abenomics” névre keresztelt programnak, így újra előkerültek azok a víziók, amelyek az USD/JPY kurzusát jócskán a 100-as szint fölé várják. A harmadik negyedéves GDP adat azért még nem erről árulkodott, de a decemberi bértárgyalások a kormány, a munkavállalók és a cégvezetők között beindíthatják a gazdaság motorját.

Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »