Nincs előrelépés a lobbisták ügyében

Két éve kezdett működni az Európai Bizottság és az Európai Parlament közötti megállapodás értelmében az úgynevezett transzparencia regiszter, amelyre önkéntesen feliratkozhatnak azok, akik befolyásolni óhajtják a brüsszeli döntéshozatalt. A regiszter szabályainak tervezett felülvizsgálata most zajlik, egy magas rangú bizottsági tisztviselő pedig úgy nyilatkozott, hogy a lobbisták regisztrációja aligha lesz kötelező.

A bizottsági forrás úgy nyilatkozott, hogy a brüsszeli testület egyértelmű sikernek tekinti az önkéntes adatbázist, s úgy gondolja, hogy a kötelező regisztráció akár árthat is az eddig elért eredményeknek. A tisztviselő az Egyesült Államokat hozta fel példaként, mondván: a kötelező regisztráció esetén hajszálpontosan meg kell határozni, hogy ki minősül lobbistának, Washingtonban pedig hiába épül kb. 100 ezer főt foglalkoztató iparág a döntések befolyásolására, jogilag a lobbista az az egyetlen személy, aki kapcsolatot tart a döntéshozókkal, ezért a listán a lobbiipar szereplőinek tizede jó ha szerepel.

Az Európai Parlamenttel folytatott tárgyalásokat ismerő bizottsági forrás szerint a vita teljesen leszűkült arra az egyetlen érvre, hogy a „kötelező egyben jobb is”, pedig ez egyáltalán nem biztos.

Egyrészt jogilag is aggályos a dolog, mert Brüsszel több jogi szakértő véleményét is kikérte és úgy fest a dolog, hogy az uniós szerződés erre nem ad lehetőséget, egyedül az a passzus tenné ezt lehetővé, amely az uniós intézmények jogkörének rendkívüli kibővítését szabályozza, ahhoz viszont a tagállamok teljes egyetértése mellett az EP beleegyezése is szükséges, ráadásul a tagállami szabályok szerint a londoni és a berlini parlamentnek is előre felhatalmazást kell adnia a dologra, ez pedig „politikailag gyakorlatilag lehetetlen” – fogalmazott a magas rangú uniós tisztviselő.

A bizottság most kifejezetten büszke arra, hogy az önkéntes alapon működő nyilvántartás mintegy 6000 céget, szervezetet, és az általuk foglalkoztatott mintegy 30 ezer főt tartalmaz. A listán a lobbicégek háromnegyede, a civil szervezetek 60 százaléka szerepel – magyarázta a forrás. A kötelezővé tétel sok olyan szervezetet és személyt kizárna ebből a körből, akik nem a szó szoros értelmében vett lobbisták, viszont hatással akarnak lenni az uniós döntéshozatalra, elemző központok, kutató központok, civil szervezetek, stb. – érvelt a forrás, aki szerint a jogilag kötelező regisztráció helyett a de facto kötelező regisztráció lenne optimális, vagyis az, ha az uniós intézmények effektíve csak azokat engednék a döntéshozatal közelébe, akik önként feliratkoznak a listára és közzéteszik magukról, hogy kinek az érdekében cselekszenek, kit képviselnek, ki támogatja, finanszírozza őket.

Azt kell látniuk, hogy a saját jóhiszeműségükről tehetnek tanúbizonyságot a regisztrációval, és semmi hátrányuk nem származik belőle – magyarázta az uniós tisztviselő.

MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »