Fico előhúzta a magyar kártyát

Összefogásra buzdította a szlovák szavazókat ma Tibor Mikuš, a Smer támogatását is bíró megyefőnökjelölt választási nagygyűlésén Robert Fico.

A miniszterelnök Tibor Mikuš keddi nagyszombati kampányrendezvényén beszélt a „magyar veszélyről”. Fico szerint az embereknek el kellene jönni megválasztani a saját megyefőnöküket, mivel Szlovákiában vagyunk. „Ha nem jönnek el önök, eljönnek mások” – utalt beszédében a magyarokra.  Fico elutasítja, hogy a magyarkártyát húzta volna elő. „Ha a Híd és az MKP azt üzeni nekünk, hogy ebben a választásban összefognak, hogy Nagyszombatban, a szlovák városban magyar megyefőnököt válasszanak, én azt válaszolom: fogjunk össze mi szlovákok, a szlovák politikai pártokban, és válasszuk meg Tibor Mikušt Nagyszombat megye elnökévé” – mondta a miniszterelnök.

A megyei választások során eddig nem került elő a magyar kártya. A magyar választók három megyében szólhatnak bele lényegesen a választásokba. Nagyszombat megye mellett Nyitra megyében is, ahol Tomáš Galbavý, a jobboldal – és a Híd, valamint az MKP – jelöltje száll versenybe Milan Belica eddigi megyefőnökkel. Kassa megyében Zdenko Trebuľát támogatja a két magyar párt, a smeres jelölt fölényesen nyerte az első fordulót. A maradék két megyében a magyar pártok az esélyes jelöltek támogatására buzdítottak: Pozsonyban Pavol Frešo, Közép-Szlovákiában Vladimír Maňka győzelme borítékolható.

Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »