Saját vezetői kritizálják a jegybank politikáját

Tegnap az európai piacokat úgy húzták, mintha muszáj lett volna. Amerika is lekövette a trendet, de a zárásra elromlott valami. Kicsit pontosítva a dolgot Carl Icahn és a Fed két bankára is nyilatkozott. A neves befektető szerint jelentős esésre kell felkészülni, mivel a cégek árfolyam emelkedését sokkal inkább az alacsony hitelköltségek táplálják, mint az erős menedzsment.

William Dudley, New York-i Fed elnök – aki nem mellesleg az egyik fő szövetségese Janet Yellennek – bevallotta, hogy egyre bizakodóbb a növekedéssel kapcsolatban, de azért hozzátette, hogy ez csak egy előrejelzés és nem a valóság. A december 17-18-i kamatdöntő ülésen véleménye szerint előkerül a QE3 program csökkentésének megvitatása.

Charles Plosser, a Philadelphia-i Fed elnök ennél tovább merészkedett. Szerinte be kell fejezni a „kötvényvásárlási játékot”, mert rontja a testület hitelességét. Nem mellesleg 2014-re 3%-os növekedést és 6,2%-os munkanélküliségi rátát jósol.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »