Székelyek menete – Hatósági figyelmeztetés az egyik szervezőnek

Figyelmeztetésben részesítette a Székelyek nagy menetelése egyik helyi szervezőjét a román csendőrség – írta hétfőn a Székelyhon portál.

Lukács Lórántot, a Nyújtódi Székely Tanács elnökét, a nagy menetelés nyújtódi menetoszlopának vezetőjét szombatra idézték be a sepsiszentgyörgyi csendőrségre, hogy magyarázatot kérjenek tőle a nyújtódi meneteléssel kapcsolatban.

A csendőrség azt rótta fel a menetelés helyi szervezőjének, hogy a tömegmegmozdulást elindító istentisztelet idején a tömeg akadályozta a forgalmat a Brassót Bákóval összekötő országúton.

Lukács Lóránt az MTI-nek elmondta, telefonon hívták a csendőrségre, ahol ügyvédje társaságában jelent meg. Közölték vele, hogy ezertől tízezer lejig (66 500 forinttól 665 ezer forintig) terjedő bírság róható ki ellene, ám csak írásos figyelmeztetésben részesítették. Hozzátette, hogy ügyvédje tanácsára nem írta alá a jegyzőkönyvet.

A Nyújtódi Székely Tanács elnöke elmondta: azt a tájékoztatást kapta a csendőrségtől, ha kiderül, hogy máshol is okoztak fennakadást a forgalomban a menetelők, akkor azoknak a felelőseit is beidézik.

Az október 27-ei nagy menetelés után a csendőrség közleményben tudatta, hogy a tömegdemonstráció rendbontás nélkül zárult. Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke, a nagy menetelés főszervezője az MTI-nek nyilatkozva furcsállotta a csendőrség megkésett számonkérését. Hozzátette, valamennyi hatósági számonkérés újabb lehetőség arra, hogy beszéljenek a nagy menetelésről.

A Székelyek nagy menetelésén a szervezők szerint 120 ezren, a csendőrség szerint 15 ezren vettek részt és foglaltak állást az egységes és autonóm Székelyföld mellett. A felvonulók összefüggő menetoszlopot alakítottak ki a Brassót Bákóval összekötő országút Kökös és Bereck közötti 53 kilométeres székelyföldi szakaszán.

MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »