Egy nyolcéves gyerek Kína legfiatalabb tüdőrákos betege

Egy nyolcéves kislány Kína legfiatalabb tüdőrákos betege, betegségét egyértelműen a környezeti ártalmak, a levegőszennyezettség következményének tekintik – jelentette helyi forrásokból a China News Service kedden.

A Csiangszu tartományban élő kislány egy forgalmas út mentén lakott, ahol a levegő nagymértékben tartalmaz különböző szennyező anyagokat, magas a 2,5 mikron vagy annál kisebb átmérőjű porszemcsék koncentrációja – közölte a kínai hírügynökséggel Feng Tung-csie, a tartományi rákkórház orvosa.

Az eset ismét ráirányította a figyelmet a helyzet súlyosságára, amelyre korábbi statisztikai adatok már figyelmeztettek. Ezek szerint például Pekingben 2001 és 2010 között 56 százalékkal nőtt a tüdőrákban elhunytak száma. A főváros hivatalos adatai szerint a férfiak körében ez a vezető daganatos halálozási ok.

Az elmúlt három évtizedben Kínában 465 százalékkal nőtt a tüdőrák miatti halálozási arány. Az egészségügyi minisztérium adatai szerint évente körülbelül 600 ezer ember hal meg e betegségben. A kínai sajtóban megjelent egészségügyi szakvélemények szerint a tüdőrákos megbetegedések növekedését a következő húsz-harminc évben sem fogják tudni megállítani a légszennyezettség miatt.

Az egészségügyi világszervezet (WHO) rákkutató ügynöksége a múlt hónapban hivatalosan is kinyilvánította, hogy a levegőszennyezettség és az ipari füst egyértelmű okozója a tüdőráknak. Ez Ázsia leggyakoribb rákbetegsége.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »