Vegyesre sikerült az Apple jelentése

A várva várt Apple jelentés vegyesre sikerült: a bevételek és a negyedik negyedéves bevétel várakozás is meghaladta a várt szintet, azonban a nettó profit és a bruttó fedezeti szint eltért a konszenzustól negatív irányba. A 37%-os érték 1%-kal maradt el az elemzői számoktól és 3%-kal a tavalyi évi bázistól, ami nem tetszett a piacnak. Ráadásul a részvényvisszavásárlási program megszavazása jövőre csúszik. Ennek ellenére nem gondolnánk, hogy pont a karácsonyi vásárlási szezon előtt kellene eldobni a részvényeket.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »