Felére csökkentené a kórházak ágykapacitását a szlovák szaktárca

Az állami fenntartású kórházak jelenlegi ágykapacitásának csaknem felére csökkentését tervezik Szlovákiában 2030-ig – derült ki a szlovák szaktárca kidolgozás alatt álló új stratégiai tervezetéből.

Jelenleg a szlovákiai kórházak ágyszáma 34 ezret tesz ki, ez a kapacitás nem egész 19 ezerre csökkenne 2030-ig a tervezet szerint, amelynek készítői az elképzelést – a kórházi ágyak kihasználtsága növelésének szükségességét hangsúlyozva – egyebek mellett azzal indokolják, hogy az egy betegre jutó kórházi ágyak száma jelenleg jóval magasabb Szlovákiában, mint amilyen az OECD országainak átlaga.

A szlovák kórházakban jelenleg több mint 25 ezer ágy áll rendelkezésre a betegek akut ellátására, a szaktárca adatai szerint ezek egyharmada kihasználatlan. A tervezet ezeknek a kórházi ágyaknak a jelentős csökkentésével számol, az elképzelés megvalósítása esetén számuk 2030-ban már csak 13 ezer 500 lenne, kihasználtságuk viszont elérné a 85 százalékot.

Az elképzelés szerint a jövőben a kórházak ágykapacitása csak az akut ellátásban részesülő betegek elhelyezésére szolgálna, a krónikus megbetegedésekben szenvedőket és a rehabilitációra szorulókat más típusú intézményekben helyeznék el – mondta a stratégiai tervezetről Ivan Poprocky a szlovák szaktárca mellett működő Egészségpolitikai Intézet (IZP) igazgatója a TASR szlovák közszolgálati hírügynökségnek. Hozzátette: a szlovák kórházak egyelőre még nincsenek felkészülve arra, hogy ilyen mértékben csökkentett ágyszám mellett működjenek, ezt a problémát új típusú intézményekkel lehet megoldani, amelyek közül az első a tervezett új pozsonyi kórház lehetne.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »