A külhoni magyar szavazók háza táján

Eddig 42,5 ezer új külhoni magyar állampolgár regisztrált levélben a jövő évi magyarországi parlamenti választáson való részvételre. Számarányaikhoz képest a vajdasági magyarok regisztráltak eddig legtöbben. A regisztráció egyelőre postai úton történik, de november 1-jétől interneten keresztüli feliratkozásra is lehetőség lesz, melyet talán leginkább a fiatalok, a tengeren túl élők illetve azon államok polgárai fogják kihasználni, ahol tiltják a kettős állampolgárságot.

Az egyszerűsített honosítási eljárásban megszerezhető magyar állampolgárság – mint azt az előzetes találgatások is előrevetítették -, szavazati joggal párosult, melyet a gyakorlatban először tavasszal tapasztalhat Magyarország. A külhoni magyar szavazóknak előzetes regisztrációhoz kötött a választáson való részvétel, mely augusztus óta vált lehetővé és egészen a szavazást megelőző nyolcadik napig elérhető. 

Pálffy Ilona a Nemzeti Választási Iroda (NVI) vezetője elmondta, 239 ezer tájékoztató levelet küldtek ki, melyeket követően megindulhatott a postai úton történő vagy a külképviseleteken keresztüli regisztráció a választói névjegyzékbe. Elmondta, számos jelzés érkezik, hogy problémás a regisztrációs ívek kitöltése, ezért mintanyomtatványt tettek közzé. Angol, német és francia nyelvű tájékoztatási anyagok is készültek a regisztráció megkönnyítése érdekében. Vajdaságban a szabadkai főkonzulátus munkatársai és a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) aktivistái segítik a regisztrációs levelek kitöltését. Ennek is köszönhető a nagyszámú érdeklődés. Eddig több mint 12 ezren regisztráltak, ami a vajdasági magyar állampolgárok számához képest a legtömegesebbnek mondható.

Miként zajlik a folyamat?

A tájékoztató levelek kézhez vétele után, a regisztrálni kívánók értesülhettek arról, hogy a szavazást megelőző tizenötödik napig tudnak regisztrálni a magyarországi választásokra. NVI vezetője itt hangsúlyozta, nem tanácsos az utolsó pillanatra hagyni különben veszélyezteti, hogy szavazólapot kap. Az utolsó napi regisztráció esetén kicsi az esélye annak, hogy a hivatal elvégezze a szükséges ellenőrzést, kiküldje az újabb levélcsomagot, majd azt a választó miután megkapta, visszapostázza úgy, hogy az beérkezzen a választást megelőző szombat estig – mondta a hivatalvezető. Pálffy Ilona számítása szerint jó lenne, ha mindenki a választást megelőző harmincadik napig regisztrálna. A regisztráció tíz évig érvényes, és automatikusan meghosszabbodik, ha valaki részt vesz egy választáson, vagy ha az adatait frissíti, módosítja.

A levélben szavazók külön névjegyzéken szerepelnek, és ehhez viszonyítják majd, mennyi voks érkezett be. A postai úton beérkezett szavazatokat a választások estéjén hét óra után kezdik feldolgozni, és előzetes eredményt várhatóan aznap éjfélig már tudnak mondani.

Kárpátaljára és Felvidékre nem küldtek levelet, mert az ottani törvények tiltják a kettős állampolgárságot. A Szlovákiában és Ukrajnában élő magyar kettős állampolgárokat megpróbálják más úton elérni, tájékoztatni – így az NVI honlapján és a médián keresztül is. A máshová levélben kiküldött nyomtatvány letölthető az internetről és hozzáférhető a külképviseleteken is, november 1-jétől pedig lehetőség lesz az online regisztrációra is.

Mennyi az annyi?

Október végéig 42,5 ezer külhoni magyar állampolgár kérte felvételét a választói névjegyzékbe, a legtöbben 17,5 ezren romániai értesítési címet adtak meg a későbbi kapcsolattartásra. Potápi Árpád, az NVI fideszes elnöke szerint, amennyiben ez a tendencia folytatódik 90-100 ezer lesz a magyarországi parlamenti választásokon részt venni kívánók száma, ami igen alacsony a kérelmeket és az esküt tevők arányát nézve. A névjegyzékben regisztrált külhoni magyar állampolgárok szavazataikkal a listás szavazatokat tudják majd befolyásolni, de előreláthatólag igen csekély mértékben. Egy mandátum eléréséhez körülbelül 75 ezer szavazatra lesz szükség, így várhatóan egy, legfeljebb kettő mandátum sorsáról dönthetnek a határon túli magyarok.

Kikre szavaznak az erdélyiek?

 Kétségkívül az erdélyi magyar szavazók befolyásolhatják legnagyobb mértékben a mandátumok sorsát. Barna Gergő szociológus, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet legújabb felmérésében azt vizsgálta, vajon milyen mértékben. Ismertetett eredményei szerint a megkérdezettek 38 százaléka mindenképp élne a jogával, hogy részt vegyen a 2014-es országgyűlési választásokon, 31 százalék valószínűleg szavazna, míg 11 százalék inkább nem, 15 százalék biztosan nem. A preferenciával rendelkezők 86 százaléka a Fideszt támogatja, ehhez képest a második legtöbb szavazatot az MSZP gyűjtené be, de már csak 6 százalékot, míg a Jobbik 4-et, az Együtt 2014 kettőt. A többi párt az előző év felméréseihez képest egy százalékot sem gyűjtene be.

A számítások alapján 2014 tavaszáig az erdélyi magyarok egynegyede rendelkezik majd magyar állampolgársággal, részvételük 25-30 százalékra lesz tehető, ami 65-80 ezer szavazatot jelent majd, ami – a fent is közölt adat miatt – nem sok befolyással lesz a magyarországi parlamenti választások kimenetelére.

Kitekintő összeállítás

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »