Formai kifogásokat emeltek az RMDSZ aláírásgyűjtő ívei ellen

Szilágy megye után Maros megyében is formai kifogásokat emelt a megyei önkormányzat jegyzője azok ellen az ívek ellen, amelyeken a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a fejlesztési régiókról szóló népszavazás kikényszerítésére gyűjtötte az aláírásokat.

Az RMDSZ pénteki hírlevele szerint a Maros Megyei Tanács jegyzője kivárta a harmincnapos válaszadási határidő utolsó napját, és csak csütörtökön válaszolt a párt aláírásgyűjtéssel kapcsolatos beadványára.

A jegyző azt követően tett javaslatot az aláírási ív módosítására, hogy Maros megyében immár több mint ötvenezer aláírás gyűlt össze a népszavazási kezdeményezés ívein.

A jegyző fellépését követően Maros megyében sem polgári kezdeményezésként, hanem az RMDSZ önkormányzati képviselőinek az indítványaként kerül a megyei tanács napirendjére a népszavazás kérdése. A szövetség képviselői kezdeményezték, hogy november 14-én vitassa meg az önkormányzati testület a népszavazás kérdését.

„Tudjuk, hogy a nyomtatvány minden törvényes előírásnak megfelel, fontosnak tartottuk felmutatni a megye lakosságának a támogatását” – idézte az RMDSZ hírleve Kelemen Mártont, a Maros megyei önkormányzat RMDSZ-frakciójának vezetőjét. A frakcióvezető úgy vélte, az aláírások továbbra is azt tanúsítják, hogy a népszavazás kiírása széleskörű támogatottságnak örvend a megyében.

Amint a maszol.ro portál korábban írta, Szilágy megyében is formai kifogásokat emelt a megyei önkormányzat jegyzője az aláírási ívekkel szemben. Bihar és Szatmár megyében pedig maga az RMDSZ mondott le arról, hogy polgári kezdeményezéssel tűzze az önkormányzat napirendjére a népszavazás ügyét. E két megyében ugyanis megkésett az aláírásgyűjtés.

Az RMDSZ szeptember 26-án kezdte gyűjteni az aláírásokat a december 8-ára tervezett megyei népszavazások kiírására. A székelyföldi Kovászna, Hargita és Maros megye lakosságától azt kérdeznék meg, akarják-e, hogy a három megye egyetlen fejlesztési régiót alkosson Marosvásárhely központtal. A partiumi Bihar, Szatmár és Szilágy megyében a kérdés a Nagyvárad központú régióra vonatkozna. A román törvények értelmében az aláírók csupán kezdeményezik a népszavazás kiírását. A döntést a megyei tanácsoknak kell meghozniuk, amelyek el is utasíthatják a lakossági kezdeményezést.

MTI

Friss hírek