Még szigorúbb szabályokat kaphatnak a bankok

Az amerikai jegybank a Bázel III. szabályrendszerénél több likvid eszköz tartását kívánná meg az amerikai bankoktól. Az 50 milliárd dollárnál nagyobb mérlegfőösszeggel rendelkező bankok esetében kerülne bevezetésre a szigorítás, ami a jó minőségű eszközök definícióját értelmezné újra, valamint a pénzeszközök tartása terén határozna meg nagyobb mennyiséget. A szabályoknak 2017-ig kellene eleget tenni, és 2019-től lépne életbe. A bankok szerint már most is teljesíteni tudnák a feltételeket, a Fed viszont 200 milliárd dollárnyi jó minőségű eszközt hiányol a mérlegekből.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »