Megbírságolták a romák sterilizálását javasoló képviselőt

A romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) 8000 lejes (530 ezer forint) bírsággal sújtott szerdán egy Fehér megyei liberális önkormányzati képviselőt, aki egy Facebook-bejegyzésben a gyermekük nevelésére méltó körülményeket teremteni képtelen roma nők sterilizálását javasolta.

Rares Buglea, a kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) önkormányzati képviselője egy tavalyi eszmefuttatásában kifejtette, nem tartja alkalmasnak a gyermekvállalásra azokat a roma nőket, akik esetében egy szociális vizsgálat kimutatja, hogy az első gyermekük számára sem tudtak emberhez méltó körülményeket biztosítani.

„Miért engedjük, hogy megszülje a második…, az ötödik gyermekét is, hogy aztán az állam fizesse a szociális segélyt” – tette fel a kérdést a fiatal politikus, hozzátéve, hogy a jelenlegi demográfiai tendenciák alapján az országot az „elcigányosodás” veszélye fenyegeti. Buglea később egy újabb bejegyzésben azt közölte, hogy nemzetiségtől függetlenül megvonná a szülés jogát azoktól, akik nem tudják felnevelni gyermekeiket.

Teodor Athanasiu, a Nemzeti Liberális Párt Fehér megyei szervezetének elnöke megbocsáthatatlan hibának minősítette Rares Buglea állásfoglalását, és közölte, a fiatal politikus lemondott a párt megyei ifjúsági szervezetének elnöki tisztségéről.

A CNCD azt követően hozta meg határozatát, hogy a Fehér megyei táblabíróság melletti ügyészség október 14-én úgy döntött: bűncselekmény hiányában nem indít eljárást.

A diszkriminációellenes hatóság tavaly a magyarságot sértő internetes bejegyzések miatt is bírságolt, egyértelművé téve, hogy álláspontja szerint a közösségi portálok is nyilvános térnek minősülnek, és az ezeken közzétett uszítások is büntetetők, amennyiben valaki panaszt tesz ellenük.

Rares Buglea esetében – a bejegyzés jelentős média visszhangja nyomán – a CNCD hivatalból indított eljárást.

MTI

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »