A szélsőséges megnyilvánulások szaporodására figyelmeztetnek a cseh egyházak

A szélsőséges megnyilvánulások szaporodásának veszélyére figyelmeztettek a csehországi egyházak egy Prágában hétfőn kiadott nyilatkozatukban.

Az egyházak azt kérik a cseh közvéleménytől, hogy ne támogassák azokat, akik a többségi társadalom és a roma kisebbség együttélésének problémáit rasszista, nacionalista gyökerű intézkedésekkel szeretnék megoldani.

„Ne támogassátok azokat, akik akár nyíltan, akár burkoltan ilyen eljárásokat javasolnak” – olvasható abban a nyilatkozatban, amelyet Dominik Duka, prágai érsek, a Cseh Püspöki Konferencia elnöke, Joel Ruml, a cseh Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke, valamint Efraim Sidon, országos és prágai főrabbi írt alá.

A dokumentum aláírói leszögezték: az idén Csehországban számos tüntetésre került sor, amelyek résztvevői a többségi társadalom és a romák közti együttélés problémáira akarták felhívni a figyelmet. Ezek az akciók többnyire a tüntetők egy része és a rendőrök összecsapásába torkollottak. Míg korábban ezeken a tüntetéseken szinte kizárólag szélsőségesek és híveik vettek részt, az idén jelentős számú olyan állampolgár is csatlakozott hozzájuk, aki egyébként nem minősíthető szélsőségesnek. 

„Ezzel összefüggésben fennáll az a veszély, hogy (az állampolgárok) jelenlétükkel a rasszista tendenciákat mint a komoly politikai párbeszéd bizonyos formáját törvényesítik” – mutatnak rá a nyilatkozat aláírói.

Az egyházi képviselők elismerik, hogy a társadalmi együttélést súlyos problémák terhelik Csehországban, de úgy vélik, hogy ezeket erőszakkal, nacionalizmussal és rasszizmussal megoldani nem lehet.

„Történelmi tapasztalatból tudjuk, hogy a gyűlölködő rasszista és xenofób megnyilvánulásokkal kísért populizmus tragédiákhoz vezet, amelyek előbb vagy utóbb az egész társadalmat elérik” – figyelmeztetnek a csehországi egyházak.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »