Elkerülte a csődöt az Egyesült Államok

A szenátusban szinte az utolsó pillanatban meg tudtak egyezni az adósságplafon megemeléséről – írja a CNN.com. Nagy valószínűséggel véget ér tehát az USA közigazgatásának október elseje óta tartó részleges leállása, így nem sokon múlt az, hogy az Egyesült Államok csődöt jelentsen. A megoldás azonban csak átmeneti: az ideiglenes költségvetés ugyanis csupán január 15-ig lesz érvényben, az adósságplafon szintjét pedig február 7-ig emelik meg. Persze csak ha a kongresszus mindkét háza megszavazza a javaslatot.

Nem sokkal korábban még szinte reménytelennek tűnt a helyzet, a republikánus többségű képviselőház tagjai ugyanis nem tudtak közösen kidolgozni egy olyan tervezetet, ami megoldást kínált volna a harmadik hete tartó patthelyzetre. Ennek oka a Republikánus Párton belüli, ultrakonzervatív Tea Party mozgalom volt, képviselői ugyanis – többek között – csak úgy lettek volna hajlandóak belemenni az egyezségbe, ha a demokraták zászlóshajójának számító Obamacare egészségügyi reformot jelentősen átalakítják.

A javaslatot természetesen a törvényhozás mindkét házának jóvá kell hagynia. Annak ellenére azonban, hogy a republikánus többségű képviselőház nemrég még saját indítványt akart elfogadni, most a hírek szerint mégis inkább szenátusi kompromisszumos megoldásról szavaz.

Pintér Melinda

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »