Egész jól teljesített az eBay is

Az EBay tegnapi jelentése a bevétel és EPS tekintetében jól teljesített, de a negyedik negyedéves bevétel előrejelzésen elcsúszott, így 5%-kal lejjebb került a kurzus. Az IBM-ről már nem mondható el a konszenzusok meghaladása, de a teljes éves 16,9 dolláros egy részvényre jutó eredmény így is meg lesz a menedzsment szerint. A BRIC országokban látott 15%-os bevétel csökkenés láttán nem véletlen, hogy 6%-ot vertek bele a kurzusba.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »