Teknősbéka jósolja meg a földrengést?

Teknősbéka jósolja meg a Vrancea környéki földrengéseket Romániában. Erre a térségben vizsgálódó kutatók figyeltek fel a napokban Vrăncioaiában, ahol a Szeizmológiai Vizsgálóközpont van. A vasárnapi, 5,5 fokos földrengést megelőzően a teknősbéka két napig nem evett, ez pedig felkeltette a tudósok figyelmét, azóta figyelik az állat viselkedését és megpróbálnak összefüggést felfedezni közte és a föld mozgása között.

Ştefan Tătaru, a központ vezetője a helyi sajtónak számolt be a megfigyelésről és hozzátette, a jelenség amúgy nem szokatlan az állatok világában. A központban számos kisállatot tartanak, és folyamatosan figyelik ezek viselkedését. „Papagályaink is vannak, az ő esetükben nemcsak a viselkedést, hanem a kibocsátott hangjelzéseket is monitorizáljuk” – mondta a tudós kutató, hozzátéve, hogy a vasárnapi földrengés előtt semmiféle jelzés nem érkezett ezektől, ami arra utalt volna, hogy érzékelnék a közelgő földtani eseményt. Tătaru ezt azzal magyarázza, hogy a Richter skála szerinti 5,5-ös földmozgás nem befolyásolja az állatok viselkedését, mivel ez alatt az érték alatt nem érzik veszélyben az életterüket.

Ami a szóban forgó teknőst illeti, most azt próbálják kideríteni a kutatók, hogy egyszerű biológiai oka volt az állatnak az élelem megtagadására, vagy olyan feszültségeket érzékelt a földrengés előtt, amelyek befolyásolhatták a megszokott életvitelét.

A vasárnapi földrengést Vrancea közelében észlelték, erőssége 5,5 fokozatú volt a Richter skála szerint, epicentruma pedig 134 kimoléter mélységben volt.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »