Tajvan számára továbbra is Kína a legnagyobb veszély

A javuló kapcsolatok ellenére továbbra is Kína jelenti Tajvan számára az első számú katonai fenyegetést – derül ki a tajvani védelmi minisztérium által kedden kiadott nemzetvédelmi jelentésből.

Az idén 12. alkalommal publikált éves tanulmányt a CNA tajvani hírügynökség idézi. A jelentés szerint Kína a legkülönbözőbb típusú modern fegyvereket, kibertámadási és -védekezési technológiákat fejlesztett ki az elmúlt években, s ez a jövőbeli terve is. Peking emellett haderejét is igyekszik növelni, így az évtized végére akár átfogó műveletekkel lehet képes arra, hogy hatásosan kivédjen egy külföldi – például amerikai – beavatkozást a Tajvani-szorosban.

Bár a kínai hadsereg jelenleg főként a Kelet-kínai-tenger és a Dél-kínai-tenger térségében van jelen, ez nem jelenti azt, hogy Peking feladta a katonai úton való újraegyesítés lehetőségét, amennyiben arra szükség van – áll a jelentésben. A katonai erőviszonyok mindinkább a szárazföldi Kína felé tolódnak el, amely már most is jóval erősebb: hadserege nagyjából tízszerese a tajvaninak, ballisztikus rakéták és tengeralattjárók terén pedig feltétlen előnyt élvez. Ugyan hivatalosan 116 milliárd dollárt tesznek ki az idei kínai védelmi kiadások, a valós számok ennél kétszer, háromszor is magasabbak lehetnek a tanulmány becslése szerint.

A védelmi minisztérium szerint Tajvan ma 1400 kínai rakéta és nagyjából 200 atomrobbanófej hatótávolságában van, ami „komoly fenyegetést” jelent számára. A Népi Felszabadító Hadsereg légiereje is fölényben van: nagyszámú, fejlett technológiával felszerelt repülőgépet állomásoztat úgy, hogy azok újratöltés nélkül legyenek képesek oda-visszaútra – állítja a jelentés.

Kína tengeri erejét is növeli: első repülőgép-hordozó hajója, a Liaoning jelenleg tesztelés alatt áll, de két kétéltű támadóhajó építése is folyamatban van.

A másik oldalon ugyanakkor az elmúlt években jelentős javulást mutatnak a kétoldalú kapcsolatok, jól szemlélteti ezt, hogy az elmúlt öt évben 19 egyezményt írtak alá. Peking célja az, hogy a politikai tárgyalásokhoz kedvező környezet megteremtésével az újraegyesítést ellenző törekvéseket gyengítse – írja a jelentés.

Kitekintő / MTI

Friss hírek