Veszélyben az osztrák nagykoalíció

Németország után Ausztria fog választani. A rendkívül unalmas választási kampány azért tartogat egy kis izgalmat is a végére, ugyanis kérdéses, hogy a jelenlegi nagykoalíció megszerzi-e az abszolút többséget, mivel több kispárt is a bejutási küszöb közelében áll.

Ahogy Németországban előre lehetett borítékolni Merkel győzelmét, olyannyira biztosak lehetünk abban, hogy most vasárnap a Werner Faymann által vezetett szociáldemokraták fogják megnyerni az osztrák parlamenti választásokat. A második helyért azonban nagy lesz a verseny. Spindelegger alkancellár és az ÖVP támogatottsága erősen megcsappant az utóbbi időben, mely részben a langymeleg kampánynak, részben pedig a feltörekvő kispártoknak köszönhető, akik egy-két százalékot le-lecsippengetnek a konzervatívok támogatottságából. Az SPÖ 26, az ÖVP 22 százalékon áll, mindkét párt jó 3 százalékkal rosszabbul, mint négy éve.

Az ÖVP legnagyobb kihívója az Osztrák Szabadságpárt, az FPÖ. Heinz-Christian Strache pártja jelenleg 19-20 százalékos támogatottsággal bír, így még az is lehet, hogy a véghajrában orrhosszal az Osztrák Néppárt előtt érnek be a radikálisok, ami óriási szenzáció lenne, mivel ilyen még nem fordult elő korábban Ausztriában. Szintén biztosra jegyzik a Zöldek, illetve Frank Stronach milliomos befektető pártjának, a Team Stronachnak bejutását.

Az egyik nagy kérdés, hogy mi lesz a Haider-párttal, a BZÖ-vel. Josef Bucher pártelnök a választások előtti TV-vitában igen jól szerepelt a felmérések szerint, így jelenleg a „narancssárga párt” körülbelül 4 százalékon áll. A választás másik nagy kérdése, hogy a tavaly októberben alapított liberális NEOS milyen eredményt fog elérni vasárnap. A „rózsaszín pártot” 3 százalékon mérik, így amennyiben a BZÖ és a NEOS bekerül az osztrák törvényhozásba, úgy a szocdem-néppárti nagykoalíció nem fog megvalósulni. És akkor elindulhat majd a taktikázás: ki legyen a szerencsés harmadik, akit a néppártok beengednek majd a nagyfiúk közé?

Molnár Tamás Levente

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »